Füst Milán drámái

A Brandenburgi kaputól Schinkel világáig, a Bauhaustól Fosterig, Libeskindig, Perrault-ig és Peiig: az egykori választó fejedelmi központból Németország fővárosává előlépett Berlin nemcsak politikai lázongások helyszíne volt, hanem kiváló építészek munkahelye is, akiknek szellemiségét félreérthetetlenül magában hordozza a metropolis. Múltját nemcsak építészete őrzi, hanem az a százötven múzeum is, amely közül sok központi szerepet tölt be a nemzetközi művészeti életben. Berlin mindig is izgalmas város volt; és ma, amikor egyszerre új és régi főváros, még vonzóbb az utazók számára.

A napló írója, Ortutay Gyula néprajzkutató és kultúrpolitika 1910. márc. 24-én született Szabadkán és 1978. márc. 22-én halt meg Budapesten. 1934-ben a szegedi egyetemen bölcsészdoktori és magyar-latin-görög szakos tanári oklevelet szerzett. 1930 őszétől a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának alapító tagja. Itt kötött mély barátságot Radnóti Miklóssal, Reitzer Bélával, Buday Györggyel, Baróti Dezsővel. 1935-ben Budapestre költözött. 1935—44-ben a Magyar Rádió tisztviselője, majd irodalmi osztályának helyettes vezetője, közben Kozma Miklós belügyminiszter két fia mellett házitanító volt. 1938-ban feleségül vette Kemény Zsuzsa (*1913,1982) táncművészeti szakírót, akitől két leánya és egy fia született. 1940-től a szegedi egyetemen a magyar népköltészet című tárgykör magántanára, 1945-től címzetes nyilvános rendkívüli tanára. 1943-tól az FKgP ún. polgári tagozatának egyik vezetője. Bajcsy-Zsilinszky Endre felkérésére készítette el az FKgP művelődés- és oktatásügyi programját. A II. világháború idején került kapcsolatba a kommunistákkal, akikkel 1945 után a kisgazdapárti balszárny egyik vezetőjeként szorosan együttműködött. 1945—47-ben a Magyar Központi Híradó Rt. (Rádió, Magyar Távirati Iroda, Filmhíradó) elnöke. 1947. március—1950. február között vallás- és közoktatásügyi miniszter; 1948-ban végrehajtotta az iskolák államosítását. 1950—52-ben a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának vezetője. 1946-51-ben a budapesti egyetemen a néprajz nyilvános rendes tanára, 1951-68-ban a folklór tanszéken tanszékvezető egyetemi tanár; 1957—63-ban az egyetem rektora, 1968-tól címzetes egyetemi tanár. 1967-től haláláig az MTA Néprajzi Kutató Csoport igazgatója. 1957-től a Hazafias Népfront főtitkára, 1964-től a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) elnöke. Vezető szerepet töltött be a magyar néprajztudományban. Kezdeti irodalomtörténeti érdeklődés után figyelme teljesen a népi kultúra felé irányult. Tanulmányai és gyűjtései jelentős szerepet játszottak a modern magyar folklorisztika megteremtésében. 1938-tól naplót írt, amiről senkinek nem volt tudomása.

Az Elmélkedések e fordítása a sztoikus hagyományba ágyazott filozófiaként mutatja be Marcus Aurelius császár klasszikus művét.

"A legjobb módja a védekezésnek, ha nem leszünk hozzájuk hasonlók.

Légy, mint a szirtfok, melyet a hullámok szüntelenül ostromolnak - ő viszont rendületlenül áll, és körülötte elcsendesül a habzó forgatag."