Leírás és Paraméterek
Részlet a kötetből:
"Az első nemesfémmel dolgozó szakma, az ötvösség nyomai a XIV. századra vezethetők vissza, amikor a szepesi szászok szabályozták az ezüstötvözet keverési arányát Magyarországon és kötelezték az ötvösöket a mesterjegy használatára.
Ezt megelőzően az ötvösök már régi hagyományok alapján dolgoztak. A magyarországi ötvöscéhek a XV. században alakultak, Pesten, Budán, Kassán, Kolozsváron, Besztercebányán, Brassón, Komáromban, Trencsénben, Debrecenben.
Az emberiség kultúrtörténetén belül előkelő helyet foglal el a Magyarország területén kifejlődött ékszer és ötvösipar, amelynek termékeit a bronzkortól kezdve a rómaiak és a népvándorlás korából is megtaláljuk.
Az ötvösségek, amely egyike a legrégibb iparoknak, már a honfoglaló magyarok is gyakorolták.
Az ötvösség hanyatlása a török megszállás alatt következett be, mivel a folytonos háborúk és megszállás nehéz anyagi viszonyokat teremtett. Ezenkívül a XVIII-XIX. században mind jobban tért hódított a francia és német ízlés.
Európában a fejlődés maga után vonta a nemesfémipar átalakulását. A különböző rétegek ízlésének megfelelő termékeket állítottak elő.
A XX. század elején a magyar nemesfémipar az ötvösszakmán keresztül fejlődött tovább. Bár ezen a területen nem dicsekedhetünk olyan arányú tömegcikkgyártással, mint a franciák, csehszlovákok, de kézművesipari jellegű ékszermunkáink a nyugati piacokat is ismerték, kedvelték, s a magyar szakmunkásokat a külföldi műhelyekben is szívesen alkalmazzák.
Budapesten összpontosul csaknem az egész nemesfémipar, amely kézi munkájával nehezen tudta felvenni az importáruval a versenyt. Az újfajta ipari termelés módszerei közül akkor kezdték alkalmazni a specializálódást és munkamegosztást.

Szerző | Gazdig Tibor (szerk.) |
Fordította | |
Kiadó | Dr. Baradlai György - Printself Kiadó |
Kiadás Éve | |
ISBN | 9630331845 |
Kötés Típusa | papír / puha kötés |
Állapot | jó - kézzel beleírt jegyzetek több helyen |
Vélemények
Erről a termékről még nem érkezett vélemény.
Hasonló termékek
A késmárki ág. hitv. ev. kerületi lyceum története
A késmárki ág. hitv. evang. kerületi lyceum, mely a reformatio korszakában megalapitott szükebb keretű iskolából keletkezvén idő folytában az egyház és élet nagyobbodó igényeinek valamint a tudomány és köznevelés követelményeinek megfelelően fokozatosan fejlődött, nem egyszer állott a bukás szélén, hol anyagi erejének megfogytával belső fejlődését is tespedés és zsibbadtság veszélyezteté; de mindannyiszor példásan beteljesült rajta ez a közmondás: "A mikor legnagyobb a veszély, akkor van legközelebb az isteni segedelem, és alig sejtett módon ragadtatott ki a válságból s vehetett ujabb örvendetes lendületet. Ily válságokkal állott szemben különösen 1744-, 1760-, 1811-, 1817-, 1839-, 1850-ben és utoljára az 1883-ik évben. Ezekben az években akadtak szerencséjére oly nagylelkű pártfogói, kik annak czéljaira hozott áldozataik és tetemes alapitványaik által ezen intézet további fennállását biztosították, sőt ennek nagyobbszerű kifejlődését tették lehetővé. Kivált az utólag említett évben, midőn a lyceum az országos középtanodai törvény nagyobb igényeinek önerejéből továbbá megfelelni nem lett volna képes, a dicső emlékezetű pártfogó néhai Jóny Tivadar végrendelete által oly nagyszerű hagyomány örökösévé tétetett, hogy immár amaz országos törvény valamint az egyetemes evang. egyház által 1884-ben magalapitott tantervezet minden követelményeinek önerejéből képes megfelelni és sérthetetlenül tarthatja fenn továbbra is önkormányzati jogát (autonomiáját.)
10.000 Ft
A világ győzelmes királynője
A modern pápák történetének kezdetét, az általam nagyon kedvelt XIII. Leó jelzi és jelenti. Apostoli lendülete kitartott XXIII. Jánosig. Aztán jött két csoda, akik még inkább fel akarták gyorsítani ezt a változást: VI. Pál és II. János Pál pápa. Őutána érkezett a "csodák csodája" II. János Pál pápa személyében. Ő valóban kikötötte két pillérhez az egyház hánykolódó hajóját: az Oltáriszentséghez és a Szűzanyához.
A világosság a természet feletti fény öt titkát nyilvánosságra hozó Rózsafüzér enciklika, valamint a 2003. Nagycsütörtök este, az Eucharisztia krisztusi alapításának ünnepén kiadott Oltáriszentségről szóló körlevél világos és egyértelmű jövőképet rajzol. A Szentatya legutolsó két enciklikájára odafigyelve, kiderül, hogy előbb-utóbb bekövetkezik a katarzis, a montforti Grignon Szent Lajos által írásban dokumentálódó "Mária dicsőséges uralmának korszaka". Hajrá és ébredő magyarok!
2003. Pünkösd vasárnap

Wise Women: A Celebration of Their Insights, Courage, and Beauty
In ancient times older women were the keepers of primal mysteries and were revered for their special wisdom: today there is a feeling that our culture is reawakening to the power of our elders. Joyce Tenneson presents 80 portraits of women aged 65 to 100, who comment on their experiences of ageing.
10.000 Ft