Gill Rowley - A zene könyve

Hazai városaink abban különböztek a többi nyugat-európai várostól, hogy külföldi bevándorlottak alapították, akik nem csupán idegen nyelvet, hanem idegen szokásokat is hoztak magukkal. Az idegen nyelv akadályává lett annak, hogy összeforrjanak az ország többi lakosságával, az idegen szokások pedig 'alapul szolgáltak a polgári társadalom kialakulására. Minthogy ezek az idegen telepesek jórészben iparosok és kereskedők voltak, gazdasági szempontból nagy értéket képviseltek, miértis uralkodóink előszeretettel telepítették meg őket királyi területeken, megtelepedésük állandóságának biztosítására pedig különböző kiváltságokkal ruházták fel azokat. Királyaink példáját a magánföldesurak is követték s idővel ilyen idegen eredetű, külön jogszokásokkal élő s kiváltságokkal felruházott települések egész sorozata árasztotta el az ország területét. Az idegen telepeseket úgy az uralkodók, mint a magánföldesurak is azért látták szívesen, mert a honfoglalás utáni Magyarország népessége gyér volt s a honfoglaló magyarság száma távolról sem volt elegendő ahhoz, hogy az ország egész területét betölthette volna. Sok volt a lakatlan föld, márpedig a földnek csupán az esetben volt értéke, ha hasznosítására elegendő munkaerő állott rendelkezésre.

A baden-badeni szanatórium igazgatója, Malten szerint a rák nem egyéb, mint a természet büntetése az emberre azért, mert a természet rendelte táplálkozástól és életmódtól eltért. A betegség, mint a huszadik század pestise, korra, nemre és földrajzi régióra való tekintet nélkül a második legnagyobb halálokként tizedeli az emberiséget. Az alapvető gond a táplálkozásban keresendő, a helytelen táplálkozás mellett pedig a rossz lelkiállapot, a mindennapi stresszhelyzetek is rizikófaktorként mutatkoznak, mert gyengítik az immunrendszert. De meg kell említeni az alkohol, a dohányzás és a drogfogyasztás rákra hajlamosító hatását is. A szerző előbb orvosként működött,

Időszámításunk első évszázadában, a Vezúv egyik félelmetes kitörésekor a földrengés elpusztította Pompeji itáliai városkát, mely a mai Nápoly közelében terült el. A katasztrófa a 79. év augusztusában zúdult a városra.
Pompeji eltűnt a föld színéről: romjai fölött hosszú évszázadok alatt új talajrétegek képződtek. A XVIII. század folyamán azonban megkezdődtek az első ásatások. Eleinte csak szórványosan és találomra kutattak a hajdani város elsüllyedt maradványai után, de később tudományosan megszervezett, technikailag tökéletesebb módszerekkel fojtatták az ásatási munkálatokat. Sok minden került napvilágra, mégpedig - hogy úgy mondjuk - konzervált állapotban, mert a városra hullott forró hamueső vastag rétege légmentesen elzárta a betemetett épületeket, tárgyakat, embereket. A régészek előtt feltárultak a város tereinek, lakóházainak, középületeinek maradványai, lakóinak mindennapos használati tárgyai, szerszámai. Elolvasták a kőbe vésett feliratokat, feltárták a részben megsérült falfestményeket és szobrokat; sőt még egy-egy ott pusztult ember vagy állat testi körvonalait is sikerült rekonstruálniuk, mert ha maguk a testek rég porrá vállatak is, formáik világos lenyomatot hagytak a kővé szilárdult hamuban.