Keresés

Mihályi Gábor személyes sorsán keresztül idézi föl a huszadik századi magyar baloldal történetét -- különös tekintettel a két apára, Mihályi Ödön költőre, valamint nevelőapjára, Horváth Zoltánra, a magyar szociáldemokrácia meghatározó alakjára. Úgy állít emléket e két kiváló férfiúnak, hogy közben megelevenedik a korszak is, amelyben és ahogyan élniük adatott.

Az Egyasszony szerzőjének legújabb tárcanovellái a körülöttünk lévő világról szólnak: nőkről és férfiakról, anyákról és lányaikról, feleségekről és férjekről, gyerekekről és felnőttekről, Nagykörúton innen és túl. Péterfy-Novák Éva éles szemmel fedezi fel a repedéseket a kirakatüvegen, és szókimondóan, ám humorral és empátiával tárja azokat olvasói elé.

A balti államok (Észtország, Lettország, Litvánia) 20. századi történetének ez a két egybeszerkesztett kötete eredetileg külön jelent meg.
Az első kötet az ismert német történész, Georg von Rauch tollából Geschichte der baltischen Staaten címen 1970-ben, mg a második, amit két amerikai szerző, a litván származású Romuald J. Misiunas és az észt származású Rein Taagepera írt, The Baltic States címen 1983-ban.
A két könyv együttes kiadása nem önkényes. G. Rauch munkája az 1974-es angol kiadásban azt az alcímet kapta, hogy The years of independence 1917–1940 (A függetlenség évei), s a litván-észt páros tudatosan ennek folytatását rta meg, amint ezt az alcímmel is jelzik: Years of dependence 1940–1980 (A függőség évei). Könyvüket azután egy folyóiratban megjelent hosszú tanulmánnyal egészen 1986-ig hosszabbították meg, s R. J. Misiunas mindezt megtoldotta egy, a Kalinyingrádi területről szóló fejezettel.

Sokan vagyunk még, akiknek személyes emléke az ötvenes évek hidegháborús Amerikájában atomkémkedéssel vádolt Rosenberg házaspár pere. A Meerpol házaspár örökbe fogadta két kisfiukat, akiket bizonyos provokációk arra késztettek, hogy nyilvánosság elé lépjenek, és feltárják egész pályafutásuk alakulását 1974-ig, amíg e könyv írásába belefogtak.

John le Carré, a kémregények nagymestere újabb lebilincselően izgalmas regényt írt, melyben több mint huszonöt év után tér vissza George Smiley, az angol titkosszolgálat legendás alakja.
Peter Guillam, az angol titkosszolgálat egykori embere, George Smiley hű tanítványa a családi birtokon tengeti r öreg napjait Bretagne déli partjainál. Ám egy napon levelet kap, melyben a Szolgálat Londonba rendeli. Hamar világossá válik számára, hogy annyi hosszú év után a hidegháborús múltja még mindig kísérti őt. A dicsőséges londoni hírszerzők - Alec Leamas, Jim Prideaux, George Smiley és maga Peter Guillam - egykori titkos műveleteiről most egy olyan generáció készül ítéletet mondani, amely nem élte át a hidegháborút, és nem tűri a mentegetőzést. A kémek örökségében múlt és jelen feszül egymásnak. Semmi sem fekete vagy fehér, de minden ugyanolyan bravúros és izgalmas, mint a két korábbi regény - A kém, aki bejött a hidegről és a Suszter, szabó, baka, kém -, amelyekre visszatekint. A feszültséggel, humorral és morális kétséggel teli műben le Carré és narrátora, Peter Guillam az angol titkos világ legendás hőseinek állít örök emléket. 

Részlet a kötetből:

„Horatius noster"

NYUGATEURÓPA szellemi emberét abban a korban, amelyben a költészetnek megnyílni kezd, három latin költő ragadja meg hatásával: Vergilius, mint ,imádság és költészet' - vagyis az, amit e kettőben a misztikus lélek azonosnak érez -; Catullus, mint szenvedély és költészet; Horatius, mint életbölcseség és... tegyük-e hozzá, hogy költészet?
Annyira megszoktuk már a romantika kora óta a költőt belső oldaláról, az érzelmek hullámzása felől nézni, hogy Horatius líráját Catullusé mellett nem is merjük egészen költészetnek érezni. Iskolamesterei maguk szoktatták rá a nem-latin Európa szellemi emberét mindenütt, Angliában éppen úgy, mint nálunk, erre a különösségre.
Mintha a catullusi tűz, szabadszájúság, tiszteletlenség Caesarrfal szemben egy kiszáradt iskolás lelkületnek éppen azért volna legfőbb lírai ideálja, mert elérhetetlen a számára! S mintha ugyanez az erőtlen középszerűség találna megnyugvást Horatiusban, az ,arany középszer' költőjében. Mintha önmagát állítaná oda ideálnak, amikor Horatiusról eltanítgatja, hogy ez az a költő, akinek csak a fiatalság és szegénység adott szájára vakmerő szavakat, különben a tanult művészet embere ő, és Caesar nagy tisztelője...
Nálunk magyaroknál ez az utolsó dicséret azután teljesen ellenkező értelművé fordult. Mi negyvennyolcasokká lettünk Horatiusszal szemben. Nagyszerű alkalom volt ő: megvetni azt, aki - erre a pontra tapadtak rá legtöbbnyire a megvető tekintetek - Maecenas- és Caesar-tiszteletével érvényesült, megvetni az osztályteremben, elméletileg, irodalomtörténetileg. Nem mondta-e Horatius maga, hogy költeményein fogják a gyermekeket az elemekre oktatni? Azt nem sejtette, hogy egy magyar történetfelfogás elemeire is, - egy olyan történetfelfogáséra, amely a puszta oktatásban kimerült. 

"... e szerzésemben megjelenő művet, mely az emberiség történetének legsötétebb lapjait foglalja magában, minden indulattól mentesen, a valóságnak megfelelően, a legkisebb túlzás és kiszínezés mellőzésével írtam meg, mint közvetlen szemlélője és szereplője az auschwitzi  krematóriumok és máglyák munkájának, melyek tüzeiben apák, anyák és gyerekek milliói enyésztek el."

Dr. Nyiszli Miklós 1946-ban, közvetlenül visszatérése után vetette papírra - és adta közre Nagyváradon, magánkiadásban - páratlan dokumentum értékű emlékiratát a hírhedt lengyelországi haláltáborban töltött időről s ott végzett kényszerű foglalatosságáról. A szerző a túlélést voltaképpen a szakmájának köszönhette, és annak, hogy nemcsak orvos volt, de ráadásul Németországban tanult, kiváló szakmai tapasztalattal, tudással és a német nyelv alapos ismeretével rendelkezett. Így történhetett meg, hogy Mengele "kiválasztottja" és végül a túlélők egyike legyen.

A bányászati, kohászati és erdészeti felsőoktatás 250. évfordulójára.

A cím nem az olvasók megtévesztésére szolgál. A könyv valóban kicsi, pornográf és mindenekelőtt magyar: kicsinységében és pornográfiájában is; minden sorát a magyar közel- és távolabbi múlt hatja át, az anekdotákat ugyanúgy ez a valóság teremtette, ahogy a nekünk szegeződő, véget érni nem akaró kérdéseket, az első fejezet „hibás magyarsággal, remegve írt” jelen-történetkéit éppúgy, mint a tükörfejezetben „a lélek mérnökének” kalandjait. Indulatosság és részvét az írások mozgatója; itt és most ezért és ezért így meg így élünk: lehetne-e és kellene-e másképp, és hogyan, ha igen… Vagy ahogy a könyvben idézett klasszikus kérdések szólnak: „Mit tudhatok? Mit kell tennem? Mit szabad remélnem?”

A legtöbb embernek elsõ hallásra rejtély Diamond könyvének címe: „ A harmadik csimpánz tündöklése és bukása ”. Az emberszabású majmok közül valószínûleg ismeri az orángutánt, a gorillát, de hogy háromféle csimpánz is létezne, ez különös. A tájékozottabb biológus hallott talán már a csimpánzok két jól megkülönböztethetõ fajáról, arról, hogy a közönséges csimpánz mellett létezik egy törpe csimpánz is. De mi vagy ki az a harmadik? Megdöbbentõ, sokak számára elfogadhatatlan állítás: Mi vagyunk! A molekuláris biológia sok meglepõ eredményt produkált már. Ezek közül kiemelkedõ az a megállapítás, hogy a DNS-be írt genetikai programunk 98,4 %-ban megegyezik a „ másik két ” csimpánzéval. A szerzõ arra kíváncsi, hogy mi volt ez a csekély 1,6 %-os genetikai változás, ami ilyen fantasztikus sikert tett lehetõvé fajunknak a Föld teljes benépesítésében, meghódításában és tönkretételében is – utóbbival potenciális bukásunkat is elõre vetítve.