Keresés

Valrhona 66% étcsokoládé
Liofilizált feketeszeder
Liofilizált meggy darabkák
Liofilizált málna darabkák

„Az anyának és a fiúnak!”

„MINDEZT MAJD MEGÍROM MÉG PONTOSABBAN IS.”
Ígéret, fenyegetés vagy idézet volt A szív segédigéi utolsó mondata? 1985-ben, amikor számozatlan, gyászkeretes oldalakon megjelent Esterházy Péter könyve, ez a sokat idézett mondat leginkább egy írói attitűd megnyilvánulásának tűnt. A Harmonia cælestis és a Javított kiadás apakönyvei után most, huszonhárom évvel később, a Semmi művészet megjelenésével nyer új jelentést a fenti mondat, és a fenti mondatot megelőző segédigékbe tört anyahalál-könyv.

A Semmi művészet a föltámasztott anya könyve, az anyáé, aki ismeri a lesszabályt, és akinek nyelve, mely által a világhoz való viszonya meghatározódik, a futball nyelve. A fiú csak ehhez képest van, és minden és mindenki más is csak ehhez az anyafutballnyelvhez képest létezik. A futball, mely a szerző előző könyvében inkább a magántörténelem-írás eszköze és terepe volt, mostanra mint világszemléletet van jelen, melynek eredője az anyához és az anyanyelvhez való viszonyban gyökerezik: anyanyelv-komplexus.

Ha az olvasó Esterházy Péter regényében a „családtörténeti” szálat keresi, megtalálja – finoman megírt, kerek történetekben. Ha érzelmeket akar, azokat is: plátói szerelem, gyengédséggel teli házastársi szeretet, no meg az anyai meg az apai. Aki az esterházys-önreflektív szövegvilágra kíváncsi (hol kezdődik, és hol végződik az író?), az sem fog csalatkozni. Irónia, szépség, történelem, aranycsapat, apa, nagymama, nagynéni, nagybácsi, anya, élet és halál, főként halál, de az nagyon szépen megírva. És az élet is, persze, a halál előtt.

Ibolyaszirmok - kandírozott
Brontei pisztácia
Liofilizált meggy darabkák

Száz év óta egymás után láttak napvilágot a kisebb-nagyobb székely népköltési gyűjtemények, ám ezek a Vadrózsák jelentőségét nemhogy elhomályosították volna, hanem hozzásegítettek ahhoz, hogy egyre jobban felismerjük és megismerjük egyedülálló nagyságát. Kriza fél emberéletnyi munkával annyi értéket halmozott fel, amennyit és amelyhez hasonlót utódai közül senkinek nem sikerült találnia. Épp ezért gyakorlati folklórmunka közben ma is a Vadrózsákhoz mérjük és igazítjuk sikereinket, eredményeinket. Ha a régi népköltészetet keressük, faluhelyen ma is Kriza nyitott könyvével kezünkben faggatjuk a nagyidejű, nagy tudású énekeseket, mesemondókat. Faggatózunk és feszülten várjuk az eredményt: vajon jó évszázad múltán megtaláljuk-e az élő népköltészetben a Vadrózsák valamelyik meséjét, balladáját, dalát, mi több, talán olyanra is rábukkanunk még, amely elkerülte volna Krizának és munkatársainak figyelmét? Vagy pedig - s ez a leggyakoribb - újra meg újra megbizonyosodunk arról, hogy Kriza olyan kerek-egész kulturális hagyatékot rögzített a maga idején, amelynek ma már csak szétszórt töredékeit, maradványait lehet nagy nehézségekkel, sok utánajárással, száz helyről összekeresgélni.
A Vadrózsák múltunknak, művelődésünknek: egykori és mai önmagunknak része. Ha a Vadrózsákat olvassuk és szeretjük, egyszersmind önismeretünket, öntudatunkat, önbecsülésünket munkáljuk.

Útmutató szülőknek és mindazoknak, akik gyerekekkel és fiatalokkal foglalkoznak.

A „kütyük”! Mennyi mindenre jók, és mennyi gond is van velük, miattuk… Inkább hasznosak vagy inkább veszélyesek? És tulajdonképpen miért is lennének veszélyesek? Ellentmondásos szakértői vélemények, kutatások… Szabályok, egyezségek, amelyeket mindig újra kell tárgyalni… Az elkeserítő látvány, amikor fiatalok, felnőttek egymás mellett ülve, ki-ki a saját kütyüjére tapad, és szinte falat von maga köré, miközben a kezében levő apró tárgy varázslatszerűen szüntet meg időt és távolságot… Micsoda ellentmondás megint!

A kevesebb mint egy éve megjelent, német tudósok és kutatók által írt útmutató, melyet további 20 nyelvre fordítanak szerte a világon, hiánypótló olvasmány minden szülő és pedagógus számára. Hiánypótló, mert egy tárgyilagos képet ad egyrészt arról, hogy mik az egészséges fejlődés követelményei egy-egy életszakaszban, másrészt pedig élhető kompromisszumot próbál javasolni, hogy mennyire engedhetjük be gyermekeink életébe a feltartózhatatlanul terjedő digitalizációt, úgy, hogy a lehető legkevesebbet ártson.

Vekerdy Tamás utolsó írásai közé tartozik az előszó, melynek megírását boldogan vállalta, mert annyira fontosnak tartotta, hogy magyarul megjelenik ez a kalaúz. Ebből álljon itt egy rövid idézet:
„A külső kép elnémító kép. A képernyő kapcsolat nélküli világba vezet be. Ezek a csodás kütyük valójában varázseszközök, olyasmiket valósítanak meg, amikről az emberiség mindig is álmodott, fantáziált vagy mágikus eszközökkel próbált megidézni. A távolba látok, hallok, beszélek… De ők használnak minket – elbűvölnek, lenyűgöznek, nem tudunk szabadulni –, nem pedig mi őket. Legalábbis ma még így van, túl újak, túl szokatlanok, túl varázslatosak.”

Az író - könyvéről:
"Egy közigazgatási reform 1876-ban letörölte Magyarország akkori térképéről, az Erdélyi Érchegység nyugati szárnyáról Zaránd vármegyét. Négy szomszédos közigazgatási egységhez darabolva hagyományos, ősi illetékességét.
A Játékosok és szeretők-ben én ezt a Zarándot feltámasztom, s területén s főként megyeszékhelyén járatom képzeletemet, míg az 1950 körüli esztendőkről emlékezem.
Nem azért a tűnt megye ál- és fedőneve, hogy ne ismerjenek valóságos magokra egyetlen megye jó vagy rossz hírnvének őrzői, hanem hogy inkább több helyt borzolódjék fel az önérzet. Lelkiismereti válságot aligha kever regényem, mert hol vannak már azok a lelkiismeretek?! Egyéb ellenérzést is csak keletkezése, 1960 táján ébreszthetett volna, ha akkor napvilágra tud vala jutni.Valódi és hamisjátékosok a szereplőim, igazi és harag nélküli szeretők.
Kísérlet a felidzéhetetlen és képtelen évek viszaidézésére, minthogy minden múlt s főképp a sajátunk hihetetlen és lehetetlen.
Ha regényem rövid summázására törekszem, régies és közönséges szavakkal: a szerelem és a halál játékai vannak rejtve itt." 

A Holtvágányon (1950-1956), Schifferné Szakasits Klára legújabb könyve férje és apja letartóztatása utáni időket, az 1950-től 1956-ig terjedő éveket, a kitelepítés időszakát mutatja be. A debreceni évek hétköznapjait, a mindennapi megélhetésért folytatott harcot, a bizonytalanságot, a félelmet a holnaptól, a szeretteiért érzett aggódást, apró örömöket és a reményt, hogy egyszer majd újra együtt lesz a család... Különösen érdekes részei a kötetnek azok a fejezetek, amelyek a késleltetett rehabilitációval foglalkoznak. A kor történéseinek megismertetése a történészek feladata, de az események megértését csak olyan életrajzregények teszik lehetővé, mint Schifferné Szakasits Klára Holtvágányon című munkája.