Barion Pixel
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás

Termékek szűrése

Rendezés:

Edgar Allan Poe válogatott művei (Elbeszélések - Arthur Gordon Pym - Versek - Esszék)

Termelői készleten
Edgar Allan Poe (1809-1849) Bostonban született. Vándorszínész szüleit kétesztendős korában elvesztette; egy jómódú család fogadta magához. Öt évig Angliában járt iskolába, majd hazatérve Amerikába, a richmondi középiskola elvégzése után a virginiai Charlottesville egyetemére került. Byron és az európai romantika hatására epedő verseket írt – alig tizennyolc éves volt, amikor megjelent Tamerlán és más versek című kötete. Különc életmódot folytatott, óriási kártyaadósságokat csinált; amikor az egyetemről eltávolították, beállt katonának, végül szakított nevelőapjával, és huszonkét esztendős korában „kilépett az életbe”. Mivel versei nem találtak kedvező fogadtatásra, felcsapott újságírónak. Amerikában akkor indult a nagyüzemi folyóiratgyártás, a magazinok divatja. Poe haláláig ennek a ma is népszerű terméknek szentelte java tevékenységét. Verset és kritikát, esszét, tudományos cikket, riportot, sőt regényt írt a magazinoknak. És egy új műfajjal, a „short story”-val – a novellával jelentkezett. Ez a különös tehetségű, fantomokat kergető és fantomok űzte poéta – akit negyvenesztendős korában vitt el a hajsza, a boldogtalanság, az ópium és az alkohol – Európa költőinek vált példaképévé. Tolmácsolását különböző nemzetiségű, de egyképpen rangos költők tekintették mindenkori feladatuknak.
2.000 Ft

Gyémántok (A vízöntő kor filozófiája)

Termelői készleten
Saját gondolatvilágomat tehát én teremtem, ezért én vagyok egyedül a felelős. Majd saját magamon, saját tudatomon keresztül én teremtem, én alakítom környezetemet a tevékenységem, munkám, cselekedeteim által. Ugyanez működik a család, a falu, a város, a nemzet és végül az emberiség, mint legnagyobb közösség szintjén. Hiszen mindazt, ami közvetlenül körbevesz bennünket: A bútorainkat, házainkat, városainkat, kertjeinket, vagy a búzatábláinkat, azt mind mi teremtettük, és ezért igaz az: a mai gondolatvilágunk határozza meg a jövőt.
Ma eldönthetjük, mit szeretnénk gyermekeinknek örökül hagyni, biztosítani. Békét, nyugalmat, tiszta levegőt, kellemes környezetet, biztonságos Földet, vagy a III. világháborút és pusztulást.
Mert mindez a mi mai gondolatainktól függ!
2.800 Ft

Goldschmiedearbeiten

Termelői készleten
A Magyar Nemzeti Múzeum ötvösgyűjteményének ismertetésére vállalkozott a múzeum két munkatársa. Az államalapítás korától a XIX. század közepéig terjedő időszakból válogatták össze - a nagy művészeti korszakok szerint csoportosítva - a legkiemelkedőbb kincseket, pompás fejedelmi emlékeket, gazdagon díszített, zománcos egyházi és világi rendeltetésű dísztárgyakat, ékszereket, ásatásból előkerült kincsleleteket. A művészi román kori bronzemlékek, a gótika világát idéző csipkefinomságú ékszerek és egyházi ötvöstárgyak, a reneszánsz ötvösség néhány pompás alkotása, a XVI-XVII. századi világi művészet pohárszékekre és mindennapi használatra készült remek aranyozott ezüst dísztárgyai, majd a barokk kor és a XVIII-XIX. század kiemelkedő mestereinek bemutatása alkotja a könyv egy-egy fejezetét. A szerzők ismertetik a tárgyak történetéhez fűződő legérdekesebb adatokat és a legfontosabb ötvöstechnikákat.
4.000 Ft

Harcászat (Tanulmányok)

Termelői készleten
A kiadó az 1981-ben megjelent Hadműveleti művészet című tanulmánygyűjtemény folytatásaként, közreadja a hadművészet másik alkotóeleme, a harcászat alapvető kérdéseiről készült tanulmányokat. E kötet írásai a hazai és baráti hadseregek katonai folyóirataiból kerültek ki, nagy részük a hadtudomány elfogadott és alkalmazott elvei mellett - kimondva vagy kimondatlanul - tükrözi az elmúlt évek helyi háborúinak tapasztalatait is. A könyv kiadásával kettős célt kívánunk elérni. Olyan gyűjteményes kötetet óhajtunk az olvasó kezébe adni, amely olvasmányossága mellett mint kézikönyv szolgálja a parancsnokok, a tisztek napi gyakorlati munkáját, kiképző tevékenységük elméleti megalapozását. Ugyanakkor tanúsítani akarjuk, hogy a hazai és a baráti katonai folyóiratokban megjelent írások jó része időtálló, előremutatóan tükrözik a hadtudomány új vonásait, így válogatásukkal, és közreadásukkal egy-egy választott témáról átfogó kép adható. Szeretnénk, ha a kötet olvasása segítséget nyújtana az olvasóknak a harcászat és a harc elvi és gyakorlati kérdéseinek jobb és mélyebb megismeréséhez. Mindezek előrebocsátásával ajánljuk a jelen kiadványt olvasóink figyelmébe, melynek anyagát a Honvédelem, a Honvédségi Szemle, az Akadémiai Közlemények, az Armejszki Pregled (bolgár), a Mysl Wojskowa, a Przegled Wojek Ladowych (lengyel), a Militarwesen (NDK), a Vojennaja Miszl, a Vojennüj Vesztnyik (szovjet) folyóiratokból válogattuk, valamint a Szovjet Katonai Enciklopédia és a Harcászat című, Szovjetunióban kiadott könyv felhasználásával állítottuk össze. A külföldi folyóiratokból átvett cikkfordítások többsége hazai kiadványainkban is megjelent.
8.000 Ft

Diverzió

Termelői készleten
A közelmúltban lezajlott fegyveres konfliktusok során (Algéria, Indokína, Bangladesh, Közel-Kelet, Falklan-szigetek stb.) az egymással szemben álló erők széleskörűen alkalmazták a diverziós csoportokat. E csoportok tevékenysége jelentősen hozzájárult a főerők részére meghatározott hadműveleti és hadászati feladatok sikeres végrehajtásához, főleg azokban az esetekben, amikor az ellenük irányuló harc nem volt kellően megszervezve. Az 1967. júniusi, és az 1973. októberi arab-izraeli háborúban az izraeli diverziós csoportok jelentős veszteségeket okoztak az araboknak, és nagy pánikot keltettek az egyiptomi hadsereg soraiban, viszont 1979 februárjában a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen agressziós támadást végrehajtó kínai fegyveres erők, bár nagy számú diverziós csoportot vetettek be a vietnami csapatok hátában, nem tudták megfelelően kihasználni a csoportok harci lehetőségeit, mert vietnami területen jól szervezett és hatékony ellentevékenységgel találkoztak, amely meggátolta e diverziós csoportok részére meghatározott harci feladatok eredményes végrehajtását.
Előfordult, hogy a szemben álló feleknél (pl. a Közel-Keleten) a diverziós erők (a napi sajtóban használt megnevezésekkel: "kommandók", "gerillák" stb.) harctevékenysége a fegyveres küzdelem egyik alapvető formájává vált.
8.000 Ft

Az angyal válaszol

Termelői készleten
Mikor úgy tűnik, hogy minden összeomlik, talán valami egészen új van születőben. Rajtunk múlik létrejötte. Megújulás csakis belülről indulhat. Ezt élte meg Budapesten, a második világháború embertelensége közepette négy fiatal művész. Hanna, Gitta, Lili és József nem tehetetlen áldozata a külső eseményeknek. Szomjasan keresik az igazat, az élet célját, az ember helyét és felelősségét. Váratlanul, fénnyel telített erő jelenlétét érzik, mely fokról-fokra új távlatokat nyit előttük. Tizenhét hónapon át tart a tanítás, melyből 88 Beszélgetés maradt ránk, Mallász Gitta lejegyzésében. Ez a dokumentum az angyal válaszol címet kapta. A könyv minden szava erőt és reményt ad. Felelősségünkre, emberi méltóságunkra és szabadságunkra ébreszt. Elűzi a félelmet, bíztat, megújit, a lehet és a szabad felé küld. Felegyenesít: "Égjetek, éljetek! Fénnyel teljetek! Ébredjetek, keljetek fel ! Fényetek kell! Lényetek ég…Nem lehettek fáradtak, ha az Új-ban cselekedtek." Bár örök érvű, a tanítás katartikusan aktuális. A ma emberéhez szól, ébresztő útikalauzként, hogy modern világunk zaklatottságában EMBERRÉ nemesedjünk. Bárhol nyitjuk ki, a tömör gyökszavak zengése, mint az ősi ráolvasó rigmusok verses szövege sejtjeink mélyéig hatol. Magas rezgésfokuk gyógyító erejű. Hanna, Gitta, Lili és József életéről kevés adat maradt ránk, sírhelyük sincs, hová elzarándokolhatnánk. "Az öröm az Új Világ levegője" az a hely, ahol mindig találkozhatunk velük. A könyv harminc éve bestseller, tizenkét nyelven egymást érik a kiadások és tizenöt nyelvre fordítva terjed a nagyvilágban. Ideje hát, hogy újra "haza érkezzen".
11.000 Ft

Thália és teológia

Termelői készleten
A könyv két, Istenben gyökerező, hívő ember, Bolberitz Pál, a filozófia professzora és Eperjes Károly színművész párbeszéde. A beszélgetés három téma körül csoportosul:
Az első rész történelmi, társadalmi kérdéseket érint. Szóba kerülnek itt a XX. és a XXI. század főbb irányzatai, jelenségei, ezek gyökerei, valamint Magyarország lelki-szellemi állapota, a nemzet fogalmának aktualitása és értelmezése.
A második rész az emberrel foglalkozik. Szóba kerülnek a félelmek, az egyén és a közösség viszonya, szó esik a boldogságról, a reményről, értékrendről és erkölcsről, létünk mozgatórugóiról, céljáról és mindarról, ami emberségünket meghatározza: gondolkodásról, vágyakról, tudatos és ösztönös cselekvéseinkről.
Végül a harmadik rész a hittel, illetve az egyházzal kapcsolatos kérdéseket érinti: vajon kicsoda Isten a ma embere számára, mit jelent az üdvösség, a kereszténység, valamint szóba kerül a katolikus egyház történelme, annak tanulságai, az egyház társadalmi szerepe, feladata, felelőssége, megújulása, a papság és a szervezet jövője.
1.800 Ft

A társas lény

Termelői készleten
A társas lény első magyar kiadása harminc évvel ezelőtt, 1978-ban jelent meg. Aronson többször átdolgozott és kibővített, számos kiadást megért könyve messze a legsikeresebb és legnépszerűbb szociálpszichológiai könyvvé vált Magyarországon. A mostani kiadás, amely a legújabb, 2008-as, tizedik amerikai kiadás alapján készült, törzsanyagában megőrzi az előző kiadások szemléletét és szerkezetét, de az elmúlt évek szociálpszichológiájának számos kutatási eredményét is feldolgozza, elsősorban a társas megismerés, a társas kapcsolatok és a csoportközi viszonyok területén. Aronson - Kurt Lewin és Leon Festinger követőjeként - ma is elsősorban az amerikai szociálpszichológia kísérleti tradíciójának képviselője. Könyve azt bizonyítja, hogy ez a hagyomány is képes a megújulásra, és a kísérletek, illetve a belőlük levonható tanulságok egy sor olyan társadalmi jelenséget világíthatnak meg, amely mindannyiunkat foglalkoztat: a konformizmus, az önámítás és önigazolás, az előítélet, a kirekesztés, az agresszió és az erőszak, az emberek közötti vonzalom és ellenségesség, a reklám, a tömegkommunikáció és az internet hatása. Az új kiadást az teszi különösen aktuálissá és izgalmassá, hogy példaanyagában és elemzéseiben részletesen foglalkozik olyan problémákkal, mint az iskolai erőszak fokozódása, a diszkrimináció rejtett folyamatai, illetve a szeptember 11-i terrortámadás, és annak politikai, társadalmi és lélektani következményei.
4.000 Ft

Bekerítő hadműveletek és harcok

Termelői készleten
A hadtörténelmi kutatások egyértelműen igazolták, hogy az elmúlt háborúk tapasztalatait a későbbi korok katonai vezetői is haszonnal tanulmányozhatják. Különösen vonatkozik e megállapítás a nagy Honvédő Háború hadműveleteiből, nevezetesen a jelentős bekerítő (hadászati) hadműveletekből levont tanulságokra. A szerző célja, hogy a szovjet hadsereg által lefolytatott legnagyobb arányú hadműveletek (többek között a sztálingrádi, a korszuny-sevcsenkovszkiji, a vityebszki, a lvov-sandomierzi, a iasi-kisinyovi, a kelet-poroszországi stb.) elemzésével, bemutatásával bizonyítsa a fenti tétel helyességét. Bizonyítsa azt, hogy e bekerítő hadműveletek (harcok) sok szervezési és végrehajtási tapasztalata ma is helytálló, természetesen végzetes hiba lenne ezeket szolgai módon alkalmazni, nem törődve azzal, hogy a körülmények azóta jelentősen megváltoztak. A hadműveletek (harcok) elemzései felölelik az említett bekerítő hadműveletek formáit, méreteit, az elhatározások meghozatalát, a bekerítés megtervezését, a csapatok hadműveleti felépítését stb
2.000 Ft