Mark Leigh, Rolf Harris, Mike Lepine - Állati viselkedés (Újabb állati történetek)

A kötet írásai félbehagyott, befejezetlen regények. Olyan szövegek tehát, amelyek legföljebb egy-egy folyóiratközlésnyi részletükben kerültek az olvasók elé, végül fiókban maradtak. Örkény István nem az életmű, hanem a pálya dokumentumainak tekintette őket, amikor kiadói unszolásra tervbe vette, hogy néhányat közülük közrebocsájt. Ezért is választotta a címet: Önéletrajzom töredékekben. Végül azonban életében ez az elképzelés nem valósult meg. A válogatás először 1983-ban, az életműkiadás részeként jelent meg, és azóta az olvasók a további kiadások visszhangja igazolja az írói világ szerves részeiként tekintenek ezekre az írásokra: az ötvenes évek közepén születő Babikra és A Bónis családra, vagy a hetvenes években íródó Tatárfutásra és A másik út regénye című különös témájú, szintén befejezetlen alkotásra.

Örkény maga persze regény és életmű viszonyát jellegzetes öniróniával jellemezte a hetvenes évek elején:
a) Manapság már nem lehet regényt írni, pedig én tudok.
b) Manapság már nem lehet regényt írni, amellett én se tudok.
c) Manapság még lehet regényt írni, de én, sajnos, nem tudok.
d) Manapság még lehet regényt írni, és én, hála a jó istennek, tudok.
Ördögi makacsság lakozik bennem, ennélfogva az utolsó lehetőséget fogadtam el. Időbeosztásom a következő: reggel, amikor még friss és fogékony a fejem, a regényen dolgozom. Délután, amikor már se nem friss, se nem fogékony a fejem, más egyebeket írok. Az öt év alatt (délutánonként) megírtam egy csomó normális novellát, aztán egy csomó egyperces novellát, körülbelül két vagy három színdarabot; csupa mellékterméket, valahogy úgy, ahogy a háziasszony a karajról levagdalt húsdarabkákból, hogy ne vesszenek el, összecsap egy kis pörköltöt. Öt év óta pörköltöt publikálok

Ezeknek az arcképeknek a többségét barátokról mintáztam, egy részüket még életükben. Eltávozásuk az oka, ha a szövegekből nekrológ lett. Portrét írni-pingálni jóleső tevékenység. A homályból kiválik egy ember, csak erősen rá kell gondolni és, lám, itt van, akit hívtunk, vagy akinek búcsút intünk. Írók-nemírók, barátok-nembarátok, mondai hősök és emlékezetünkben megmaradott közemberek, véletlen kaptár, jönnek-mennek a fejünkben, egy könyvben összeverődve talán jól meglesznek egymással. Ahogy egyszer s mindenkorra lehunyták a szemüket, ismerősökből ismeretlenek lettek, megszokottakból csodalények, és a pillanatfelvétel távlatot nyer, megsúlyosodik. A modell már nem az, aki egykor magánakvalóan volt, hanem inkább csak a kép, amelyet együtt őrzünk róla, és az elbeszélés, amely írva van - saját maga és a barátok által. Ünnepi figyelem emlékezni arra, akit valaha szerettünk, és akivel aligha fogunk már összeveszni. Dávid királlyal, Sabbatai Zevi álmessiással és Raoul Wallenberg embermentővel még nem volt szerencsém találkozni, de ilyennek láttam őket. Ha elolvassák, amit írtam róluk, remélem nem sértődnek meg. 

Miért jelentős ez a könyv?
A magyar szellemi életben talán először születik meg egy átfogó nemzeti stratégia váza:
Ez a nemzeti stratégia kimondatlanul is leszámol azzal a magyar és kelet-közép-európai illúzióval, hogy csak a fejlett világ modelljeinek és receptjeinek szolgai lemásolásával megoldhatjuk saját fejlődésünk dilemmáit;
Ennek ellenére a szerzők Magyarország jövőjét nem elsősorban Magyarországból kiindulva vizsgálják, hanem a globális erőtér s ezen belül a nyugat-európai metatrendek feltérképezése alapján;
Ez a kutatás és programírás most mindenekelőtt a globális, az európai és a magyar valóság újraelemezésével foglalkozik, hiszen a jövő felől visszanézve szinten minden másnak és másképpen látszik, ami egy új - másabb, pontosabb - jelenkép megalkotására inspirálhatja a szerzőket;
Ez a nemzeti stratégiakeresés talán még túlságosan foglya a múltnak és a jelennek, ugyanakkor a szerzők - anélkül, hogy nézeteiket egymásra erőltetnék - a jövő alapvető értékeiben nagyon is megegyeznek;
A könyv egyik közös üzenete az, hogy az újkapitalizmus pénz- és pénzpiac-központú világában a következő huszonöt évben Magyarországnak semmi esélye sincs arra, hogy a fejlett első világot utolérje, ami önmagában is egy új jövőkép alapját jelenti;
Ezért - noha furcsán hangzik - Magyarországnak nemzeti, Közép-Európának regionális érdeke, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeket növelő újkapitalizmust előbb-utóbb váltsa fel az információs-kommunikációs társadalom (optimálisabb esetben: a kultúratársadalom), mert csak a tudás avagy a szellemi tőke irányította modellben lehetnek tényleges felzárkózási esélyeink;
A könyv másik közös vélekedése, hogy - függetlenül attól, hogy milyen holnap vár ránk - ez nem lehet azonos azzal, hogy kiforgatnak minket hagyományainkból, nemzeti értékeinkből, nyelvünkből és kultúránkból vagy méltóságunkból, a kötet írói már ezért is a globális erőtér feltételeivel egyenrangú tényezőknek tekintik a magyar fejlődés sajátosságait, tartalékait, belső rendjeit;
A tanulmányok írói szinte kivétel nélkül elemien fontosnak vélik (a globális erőtér sajátosságaként is) a civil társadalom és a civilpolgár regionális és magyar esélyeinek növelését;
Az egyszerre globális, nemzeti és lokális információs társadalom modellje nem eleve rossz vagy jó, s a szerzők által megfogalmazott, távlatos nemzeti stratégia teszi csak lehetővé, hogy Magyarország érdemben beleszóljon abba, hogy nálunk vagy tágabb régiókban milyen legyen az új fejlődési alternatíva;
A jövő természetesen nem csak egy vagy néhány alternatíva, Magyarország és tágabban a második világ (nem elfogadható a félperiféria megnevezés) kénytelen szembenézni nagyon is fekete és szürke jövőforgatókönyvekkel, sőt akár a legrosszabb lehetőségekkel is;
Ebben a kötetben minden szerző azt gondolja és írja, ami a saját álláspontja, ugyanakkor a tanulmányok szükségképpen egymásra is reflektálnak, egyes gondolatokat gyengítenek, másokat erősítenek, így a könyv észrevétlenül megérleli azokat a hipotéziseket és fogalmakat is, amelyekkel a kutatás végén megszülethet az átfogó nemzeti stratégia;
Ez a nemzeti stratégia (előítéletes hazánkban ezt illik jelezni) független pártpolitikai szándékoktól vagy hatalmi ideológiáktól, már azért is, mert a szerzők többsége szerint az általános metatrend az, hogy a közpolitika a hagyományos képviseleti demokráciától valószínűleg a közvetlen, elektronikus demokrácia felé vezet;
Ez a könyv nem az életunt, a hisztériázó, a magatehetetlen, éppen ellenkezőleg az életerős, a megfontolt, magának jövőt tervező Magyarország könyve;
A kötetben szereplő kiváló tudósoknak (és az ebből a kötetből még kimaradt értelmiségieknek) közös szándéka, hogy a legkésőbb 1999 végéig megjelenő nagy jövőkönyv már nem az egyes szerzők tanulmányaiból, hanem az együtt megfogalmazott, összeérett jelen- és jövőképekből, a részletesen megírt forgatókönyvekből áll;
Magyarországnak túlságosan sok vitája van saját múltjával, jelenével és jövőjével, ezért talán az a legizgalmasabb kérdés, hogy merre vezet a holnap? Hogy a könyv végül is milyen jövőalternatívákat fogalmaz meg?
Olvassák el a könyvet!