Mirabell

"Különös, kölönleges, de egyben páratlan írást tart kezében az olvasó. Egy látó képességekkel megáldott médium, jövendőmondó - Barasits Zsuzsanna - által továbbított és lejegyzett írásokat tartamaz ez a könyv, vagy ahogyan egyik barátja fogalmazott: "szellemi táviratokat". Üzeneteket, melyeket ő a "másik világból", a szellemvilágból kapott, mely képességeinek forrása, s mellyel ezek révén napi kapcsolatot tart. Nyilvánvalóan ennek a szférának a létezésében egyesek hisznek, mások pedig tudomást sem akarnak venni róla, Zsuzsát hallgatva, a munkáját tapasztalva, valamint ezeket az írásokat olvasva azt hiszem,a legmegrögzöttebb kétkedők is meginoghatnak."

Fischer Sándor, a Színház- és Filmművészeti Főiskola, valamint a Magyar Rádió és Televízió tanára írja könyvéről:
"Munkásságom során meglepően sok rosszhangú, rosszul beszélő, beszédhibás emberrel találkoztam, s még meglepőbb volt, hogy beszédhibáikról mitsem tudtak. A beszéd hibáinak feltárása - legyen az hanglejtés, hangsúlyozás, beszédhang hiba stb. - egyesekben megdöbbenést, másokban kételkedést, de minden esetben nagy meglepetést okozott. A hibák feltárása természetesen nem öröm, de a javítás és főleg az eredmény mindig nagy élményt jelentett tanárnak és tanítványnak egyaránt.
Nagyon időszerűvé vált, hogy minél többen jussanak el az ösztönös beszéléstől a tudatos beszédformálásig, a tiszta, kifejező beszédstílusig. Ez nemcsak a társadalmi érintkezést teszi kellemesebbé, hanem a gondolat igaz, világos értékelését is elősegíti; tehát a szépérzéken túl a mindennapi élet hasznos gyakorlatára is kihat.
Szeretném, ha könyvemmel segíteni tudnék ezeknek a feladatoknak a megoldásában."

2000 őszétől hónapokig vezette a német bestsellerlistákat Sebastian Haffnernek ez a posztumusz könyve. A könyv 1939-es kézirata a többek között az Európa Mérleg sorozatában magyarul is kiadott Megjegyzések Hitlerhez, a Churchill és más, alapvető művek szerzőjeként ismert nagy német történész hagyatékából került elő. A dátumból is látszik, hogy Haffner nem utólag okos, mint annyian mások, hanem angliai emigrációjában az volt már akkor is, amikor a németek többsége megbűvölten vagy tehetetlenül nézte a weimari köztársaság bukását és a nácik előretörését.
Ezúttal magántörténelmet, önéletrajzot ír, személyes emlékei az eszméléssel, 1914-gyel kezdődnek, és 1933 nyarával zárulnak. Haffner nem bűvészkedik politológiai, szociológiai és egyéb társadalomtudományi fogalmakkal: egy nagyon érzékeny, élesen látó, megvesztegethetetlenül erkölcsös fiatalember szemével látja a cseppet sem rokonszenves világot. Erkölcse a porosz hivatalnokhagyományokon felnőtt konzervatív ember erkölcse, akinek belső iránytűje akkor is biztosan jelez, ha érdekei több rugalmasságot diktálnának. És akit mint kifejti nem az esze, hanem az orra vezet. Haffner leírja, hogyan szánta rá magát az emigrációra, és azt is, hogy mi várt azokra, akik Németországban maradtak. A részletekben a folyamatot felismerő szemtanúként, az érzékelés zsenijeként írja le azt a mocskos és irracionális történetet, amely előtt az emberiség azóta is értetlenül áll. Ma, hetvenöt évvel később sincs egyetlen olyan sora, amelyet a később születettek nagyképűségével tévesnek minősíthetnénk.