Morris Rosenfeld költeményei (Gettódalok)

Ez a könyv az istenkeresés és Isten megtalálásának a regénye. A külső keret: Cassius Longinus római százados páratlan írásművészettel megjelenített élettörténete, mely Tiberius császár fülledt levegőjű, politikai intrikákkal át- meg átszőtt Rómájától a Messiás-várás lázában élő Júdeáig ível, hogy ott Krisztusba torkolljon, új irányt kapjon, és a megtalált Isten megvallásában teljesedjék ki.
Mert az ifjú Cassius Longinus is hiába keresi az élet teljességét, a boldogságot, a fényes katonai pályafutásban, a szerelemben vagy éppen a jogosnak vélt bosszúban. Boldogság helyett csalódásokban és kudarcokban van része, s bár a legrosszabból - az apja megmentéséért önként vállalt rabszolgaságból - a szó szoros értelmében kiverekszi magát, szíve kiég, lelke elfásul, kiábrándul és reménytelen emberré válik.
Mivel az élet teljessége: Isten. Nem azok az istenek, akik - a Longinusszal társalgó Seneca szerint - olyanok, mint a mértani feladatok megoldásához húzott segédvonalak: a továbbjutáshoz szükség van rájuk, létük feltételezésére, de a megoldásnak nem részei, mert nem léteznek. Hanem az az Isten, Aki Van, és aki úgy szerette a világot, és benne Cassius Longinust, hogy egyszülött Fiát adta érette.
Longinus századosnak megadatott, hogy sok hányattatás után találkoznék Jeruzsálemben Jézussal. Szerelmét Naomit, Jézus menti meg a megkövezéstől: ő az a házasságtörő asszony, aki felett elhangzanak Jézus felejthetetlen szavai: Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek (Jn 8, 7). De Naomi Jézus nyomába szegődik, kerüli Longinust, aki ezért a Názáretit okolja, és gyűlöletre lobban iránta.
Közben beteljesedik Jézus sorsa is. A nagyhét - történelmileg hitelesen, az evangéliumi leírásokhoz hűen ábrázolt - drámájában Longinus is szerepet kap. Ő vezeti a Golgotára azokat a katonákat, akiknek össze kell törniük a három elítélt lábszárcsontjait, hogy siettessék halálukat. De Jézus már halott. Longinusé a történelmi tett, hogy lándzsát szúrva Jézus szívébe, bizonyítsa halálát és későbbi feltámadásának valódiságát.
És ez a lándzsadöfés elindít valamit Longinus lelkében.
Szombat este a lelkifurdalás a Golgotára hajtja Longinust. A sírtól nem messze letelepszik, s addig birkózik a lelkében ágaskodó kérdőjelekkel, míg elnyomja az álom. Hajnalban földrengésre és izzó fénytengerre ébred: Krisztus feltámadt! A sír őrsége eszét vesztve menekül. Longinus lelkében pedig új világosság gyúl. Számára ugyanaz a hajnali élmény, mint pár órával később Szent János számára az üres sír és a hátrahagyott gyolcsok. "Látta és hitt" (Jn 20, 8).
Longinus elbocsátását kéri Pilátustól, aki még mindig nem ért semmit. Szent Péter pünkösdi beszéde után megkeresztelkedik és csatlakozik a jeruzsálemi közösséghez. A Lélek tüzében megtisztulva találkozik újra Naomival.
"Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez. Amikor az ember megtalálta, újra elrejtette, aztán boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet" (Mt 13, 44)

Erdély legendásan toleráns földjén, ahol több nemzet él sok évszázada egymás mellett - a XVI. század végén a zsidók hitére tért át egy magyar közösség. Lelki zsidóknak vallották magukat... A hitújítás lázában Péchi Simon és követői olyannyira rátaláltak az Ótestamentumra, hogy átvették a zsidó szertartásokat. És ezzel elkezdődött a vérségileg nem, de "lelkileg zsidó" székelyföldi emberek szinte hihetetlen története; a székely zsidózók vagy székely szombatosok - így nevezte őket az erdélyi köznyelv - vallásalapító (inkább: átvevő) útkeresése. A székely zsidózók hite néhány év alatt meghódította Erdélyt, de végül a "bevett vallások" mellett nem tűrték meg... Századokon át üldözték a székely szombatosokat, s mire az ezernyolcszázas évek végén a szabad vallásgyakorlás rájuk is érvényessé vált - már csak két székely faluban őrizték a hitet. A huszadik század negyedik évtizedében csupán Bözödújfaluban (a "székely Jeruzsálemben") élt néhány zsidózó család... Aztán jöttek a zsidótörvények... Valóban ótestamentumi, kemény és zord sors verte a székely zsidózókat. A nyolcvanas évekre három-négy öregasszony maradt hű a hitéhez... Aztán a falu is Ceausescu faluromboló politikájának áldozatául esett. Hiába mentek a székely Jeruzsálem lakói Bukarestbe, hogy a diktátortól kegyelmet könyörögjenek a településnek - kiköltöztették őket házaikból, és a falut elárasztották vízzel. 

A Nobel-díjas Halldór Laxness (1902-1998) a XX. századi izlandi irodalom méltán világhírű képviselője. Kereszténység a Gleccser aljában című regénye (1968) jegyzőkönyvregény. Izland püspöke megbíz egy fiatal teológushallgatót, ugyan járna már utána egy-két dolognak a Gleccser aljában, vagyis a vajákos hely hírében álló nyugat-izlandi Snaefell-félszigeten. Vizsgálódjék egy kicsit, a kereszténységet miként tartják? Útra kel, s végül tovább marad a tervezettnél, mert egyre rejtélyesebb dolgok történnek, a szálak pedig szinte kibogozhatatlanul összekuszálódnak. Egész idő alatt jegyzetel, kifaggat boldog-boldogtalant, írja a jelentést a püspöknek...