Nagy nyomdakönyv 2004

A kerítőnő tanítása a kora középkori szanszkrit irodalom egyik gyöngyszeme. Nem más, mint érdekfeszítő történetek fűzések, amelyeket Vikarálá, a híres, öreg kerítőnő mesél el Málatí, azaz Jázminvirág, a fiatal, szépséges, de tapasztalatlan kurtizán okulására. Az elbeszélések hősei kurtizánok, " áldozataik" és a körülöttük lebzselő ingyenélők. Elvétve halálukig hűséges utcalányokról is olvashatunk. A helyenként sikamlós témát a költő, Dámódaragupta, aki egyébként nagy műveltségű és tiszteletben álló miniszter volt, könnyed humorral, nagyfokú eleganciával, mindenféle moralizálás vagy finnyáskodás nélkül képes előadni úgy, hogy az olvasó maga sem érezhet megvetést a kurtizánokkal szemben, és nem sajnálkozik a pórul járt férfiakon. Dámódaragupta remekbe szabott munkája az emberi hamisság szórakoztató komédiája, nem minden pedagógiai cél nélkül.

Per Naroskin svéd pszichológus, terapeuta és tanár. Könyve komoly, ugyanakkor szórakoztató olvasmány a "felnőttség" lélektanáról és az élet nagy kérdéseiről. Ajánljuk mindazoknak, akik magukat felnőttnek érzik, sőt azoknak is, akik éppen ettől az érzéstől szeretnének megszabadulni. Haszonnal forgathatják azok, akik azon töprengenek, hogyan felelhetnének meg a felnőtt lét követelményeinek. És ezen ki ne tűnődne el olykor-olykor?

1811-ben Budán kiadott könyv reprintje. Horváth Mihály (1809 – 1878) püspök, a Batthyány-kormány idején Magyarország vallás- és közoktatásügyi minisztere, a tudományos magyar történetírás megteremtője, az egyház és az állam szétválasztásának harcosa. Az egyház tanai miatt kiközösítette, és eltiltotta papi hivatásának gyakorlásától. A szabadságharc idején betöltött szerepéért felségsértés vádjával elítélték, tisztségeitől megfosztották, és 1851-ben halálra ítélték (távollétében az ítéletet jelképesen végre is hajtották). A szabadságharc leverése után 18 évet töltött emigrációban Belgiumban és Franciaországban, majd Erzsébet királyné közbenjárására visszatérhetett hazájába.

Jószándékkal voltak hozzám tanítványaim és fakultásbeli kollegáim, itt fekszik előttem drága kötésben első példánya az ünnepi iratnak, amelyet születésem hatvanadik és filológiai munkásságom kezdetének harmincadik évfordulójára ünnepélyesen átnyújtottak. Valóságos életrajzzá dagadt a munka, nem hiányzik belőle egyetlen rövid tanulmány se, egyetlen ünnepi beszéd, egyetlen semmitmondó könyvkritika se, amely valamely tudós évkönyvben megjelent, a bibliográfus szorgalma valamennyit kiásta papírsírjából, tisztán és szorgosan, takarosra söpört lépcsőhöz hasonlóan, fokról-fokra felépítették e könyvben szellemi fejlődésem egész sorát, mind a mai napig. Valóban hálátlan volnék, ha nem lelném örömömet e megható gondosságban. Amit hitem szerint megéltem és elveszítettem, e képben egységes rendben újra viszszatér; nem, nem tagadhatom, hogy öreg ember létemre e lapokat ugyanolyan büszkeséggel szemléltem, mint egykor a tanuló tanárainak bizonyítványát, amely elsőízben tanúsítja, hogy van benne készség és akarat a tudomány műveléséhez.
S mégis: miután végiglapoztam e kétszáz szorgos oldalt s szellemem tükörképét alaposan szemügyre vettem, akaratlanul is elmosolyodtam. Tényleg ez volt-e az én életem, vájjon tényleg ilyen kényelmes és céltudatos kanyarodókban emelkedett az első órától kezdve mind a mai napig, amint életem történetírója papiros téglákból így egymásra rétegezte?...