Örkény István - Lágerek népe

"Ha az életemet történetként kívánom látni (és ki ne kívánná ismerni a saját történetét, melyet aztán megnyugodva - vagy éppenséggel nyugtalanul - a sorsának nevezhet), akkor B. történetét kellene elmondanom" - írja Keserű, Kertész Imre új regényének egyik hőse.
Keserű, foglalkozására nézve irodalmi szerkesztő, megpróbálja felkutatni különös barátja, B., az író utolsó, eltűntnek hitt regényét. Annál is inkább, mert B. éppen a rendszerváltás idején, 1990-ben öngyilkosságot követ el. Mi motiválja végzetes tettét? Demonstráció? Rezignáció? Hagyatékban maradt drámájában ugyanis B. kísérteties előrelátással megírja Keserű és baráti köre jövőjét. Azt, hogy hogyan csúszik ki majd kezükből a saját életük, s hogyan válik "úgynevezett valósággá" mindaz, amit egykor kétségbevonhatatlan valóságnak, az életüknek hittek. Lényegében: hogy hogyan válnak a rendszerváltással véget ért negyven év túlélőivé, mint ahogyan ő, B. is csak képtelen auschwitzi születésének véletlen túlélője.
Mi sem érthetőbb, mint hogy Keserű valósággal beleássa magát B., az ő - Keserű - számára annyira fontos, szinte példaszerű életébe: mániákusan igyekszik megérteni B. sorsát, szerelmi életét, halálának okát és körülményeit.
A Felszámolás tehát "nyomkeresés" is: nyomozás egy eltűnt kézirat és tűnőfélben lévő életek után. Egyúttal úgy tűnik, hogy bezárul az alkotó kör, amelyet Kertész Imre maga köré meghúzott: ha a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért után eddig trilógiáról beszéltünk, az új mű, a Felszámolás ezt a sort most tetralógiává egészíti ki.

Bernard Malamud első regényének főhőse Roy Hobbs tizenkilenc évesen azzal az elhatározással készül betörni a profi baseball-ba, hogy minden idők legjobb játékosa lesz. Ekkor azonban egy szörnyű kaland, úgy tűnik örökre véget vet ígéretes pályafutásának.
Amikor tizenhat évvel később - abban az életkorban, amelyben profi játékosok rendszerint visszavonulnak - Roy újrakezdi a versenyzést, rövid idő alatt hihetetlen eredményeket ér el. A cél szinte karnyújtásnyira van tőle, amikor ár kell ébrednie, hogy a játék nem csak a baseball-pályán folyik...

Casanova életének egyik legnagyobb eseménye - és emlékiratainak egyik csúcspontja - szökése az Ólombörtönből. Nemcsak szabadulását köszönhette e kalandos tettének, de hírnevét is, ez vált a Casanova-legenda alapjává, ez szolgált belépőjegyéül az előkelő társaságba. Ki tudja, hányszor mondta el, helyesebben: adta elő hatásosan, lebilincselően, mire leírta - írói szuverenitással alakítva, cifrázva a valóság tényeit, míg azzá formálta, ami ma: a legizgalmasabb, legérdekfeszítőbb kalandregénnyé.

Meglepetés ez a novelláskötet, mert a benne szereplő írások mindmáig ismeretlenek voltak még a legszűkebb baráti kör és a legfelkészültebb Örkény-kutatók előtt is.
Örkény István saját maga teremtette és terjesztette a legendát, hogy ő a háború előtt és a háború alatti években nagyon keveset írt, és abból a kevésből is elenyésző mennyiségben születtek csak jó minőségű szövegek. Most viszont e kötetet olvasva úgy érezzük, hogy az író messzemenően igazságtalan és szigorú volt fiatalkorának teremtményeivel szemben, mert ezek a novellák sokkal többek, mint ifjúkori zsengék.
A felfedezésszámba menő fiatalkori írásokhoz szervesen kapcsolódnak a hatvanas években született és eddig még nem publikált egyperces novellák és a szintén ismeretlen, elbészélés-terjedelmű regényrészletek.
A Búcsú az életműsorozat pótkötete.