Szövőpintyek-díszpintyek

A kötet írásai félbehagyott, befejezetlen regények. Olyan szövegek tehát, amelyek legföljebb egy-egy folyóiratközlésnyi részletükben kerültek az olvasók elé, végül fiókban maradtak. Örkény István nem az életmű, hanem a pálya dokumentumainak tekintette őket, amikor kiadói unszolásra tervbe vette, hogy néhányat közülük közrebocsájt. Ezért is választotta a címet: Önéletrajzom töredékekben. Végül azonban életében ez az elképzelés nem valósult meg. A válogatás először 1983-ban, az életműkiadás részeként jelent meg, és azóta az olvasók a további kiadások visszhangja igazolja az írói világ szerves részeiként tekintenek ezekre az írásokra: az ötvenes évek közepén születő Babikra és A Bónis családra, vagy a hetvenes években íródó Tatárfutásra és A másik út regénye című különös témájú, szintén befejezetlen alkotásra.

Örkény maga persze regény és életmű viszonyát jellegzetes öniróniával jellemezte a hetvenes évek elején:
a) Manapság már nem lehet regényt írni, pedig én tudok.
b) Manapság már nem lehet regényt írni, amellett én se tudok.
c) Manapság még lehet regényt írni, de én, sajnos, nem tudok.
d) Manapság még lehet regényt írni, és én, hála a jó istennek, tudok.
Ördögi makacsság lakozik bennem, ennélfogva az utolsó lehetőséget fogadtam el. Időbeosztásom a következő: reggel, amikor még friss és fogékony a fejem, a regényen dolgozom. Délután, amikor már se nem friss, se nem fogékony a fejem, más egyebeket írok. Az öt év alatt (délutánonként) megírtam egy csomó normális novellát, aztán egy csomó egyperces novellát, körülbelül két vagy három színdarabot; csupa mellékterméket, valahogy úgy, ahogy a háziasszony a karajról levagdalt húsdarabkákból, hogy ne vesszenek el, összecsap egy kis pörköltöt. Öt év óta pörköltöt publikálok

Schratt Katalinnak, a sokat emlegetett udvari színésznőnek ez az első életrajza számos eredeti levél, távirat, feljegyzés és napló alapján készült. Mindennek az anyagnak a megszerzése rendkívül nehéz volt, mert Schratt asszony feljegyzéseinek és levelezésének nagyrészét kevéssel halála előtt megsemmisítette; kiderült azonban, hogy megbízható másolatok állanak rendelkezésre, valamint hogy nagyszámú eredeti dokumentumot őriznek barátok és rokonok, úgy hogy a könyv anyagához adalékok egész tömegét szolgáltathatják. Kiegészítik még mindezt Schratt Katalin legnagyobbrészt még életben lévő ismerőseinek közlései. Nevüket a források jegyzékében találja az olvasó. Ugyanitt található az együttműködésre megnyert levéltári igazgatóságok, színházak, múzeumok felsorolása is, valamint a felhasznált könyvek és folyóiratok jegyzéke. Mindehhez a terjedelmes anyaghoz járul még Schratt asszonnyal való személyes ismeretségem.
Schratt Katalinnal 1915-ben ismerkedtem meg Bécsben és utoljára 1938-ban látogattam meg kärntnerringi házában. Ez időközben szerzett személyes benyomásaim kiegészítették ezt a képet és Schratt Katalin jelen életrajzának megírására buzdítottak.

Pierre Lescalopier 1574-ben Velencéből Konstantinápolyba, a tengeren egészen Raguzáig, onnan pedig a szárazföldön, majd vissza Thrácián, Bulgárián, Havasalföldön, Erdélyen vagy másként Dácián, Magyarországon, Németországon, Friuli és Treviso tartományokon át Velencébe

Ezeknek az arcképeknek a többségét barátokról mintáztam, egy részüket még életükben. Eltávozásuk az oka, ha a szövegekből nekrológ lett. Portrét írni-pingálni jóleső tevékenység. A homályból kiválik egy ember, csak erősen rá kell gondolni és, lám, itt van, akit hívtunk, vagy akinek búcsút intünk. Írók-nemírók, barátok-nembarátok, mondai hősök és emlékezetünkben megmaradott közemberek, véletlen kaptár, jönnek-mennek a fejünkben, egy könyvben összeverődve talán jól meglesznek egymással. Ahogy egyszer s mindenkorra lehunyták a szemüket, ismerősökből ismeretlenek lettek, megszokottakból csodalények, és a pillanatfelvétel távlatot nyer, megsúlyosodik. A modell már nem az, aki egykor magánakvalóan volt, hanem inkább csak a kép, amelyet együtt őrzünk róla, és az elbeszélés, amely írva van - saját maga és a barátok által. Ünnepi figyelem emlékezni arra, akit valaha szerettünk, és akivel aligha fogunk már összeveszni. Dávid királlyal, Sabbatai Zevi álmessiással és Raoul Wallenberg embermentővel még nem volt szerencsém találkozni, de ilyennek láttam őket. Ha elolvassák, amit írtam róluk, remélem nem sértődnek meg.