Tüzet viszek - Tánchagyományok és táncos népszokások a történelmi Baranyában I.

Velence - a helybeliek szeretetteljesen la Serenissima, a "legtiszteletreméltóbb" néven emlegetik - már régóta röpíti álomvilágba a látogatókat: a San Marco, a Canal Grande két partját büszkén szegélyező káprázatos paloták, vagy Tiziano, Tintoretto és Tiepolo remekműveinek varázsa soha nem feledhető.

Szendrey Ákos, az 1965-ben elhunyt kiváló etnográfus műve eredetileg kandidátusi értekezésnek készült,s mind ez ideig csak az Akadémia kézirattárában volt hozzáférhető. Pedig igazi kultúrtörténeti csemege ez a boszorkányokról szóló – eddig legteljesebb – „értekezés”, amelyet haszonnal és élvezettel forgathatnak a szakemberek és az érdeklődő olvasók egyaránt.
Hiszen ki ne lenne kíváncsi arra, milyen is a „magyar boszorkány”, amely még csak nem is hasonlít a mesék vasorrú bábájához? Ki ne olvasná szívesen, hogyan lehet megszerezni ezt a titokzatos „tudományt”, hogyan lehet felismerni a rontót, s milyen módokon történhet meg a „boszorkányutazás”? Kit nem „babonáz meg”, hogy megtudhatja, mely vidékeken kiket tartottak boszorkánynak, azok hogyan rontottak-kötöttek-varázsoltak, s hogy miért éppen sóval, fejszével, gatyamadzaggal lehet védekezni ellenük?
Könyvében Szendrey Ákos – a régi idők szórványos feljegyzései, a boszorkányperek jegyzőkönyvei és az újabban feltárt néprajzi adatok alapján – összegzi, elemzi és rendszerezi a bűbájosokhoz kapcsolódó sokrétű, színes hiedelemanyagot.

Évek óta csak álmodozol egy különleges utazásról, de eddig féltél belevágni? Mindig volt valamilyen kifogásod, amiért nem mertél útra kelni? Legyen az belföldi hosszú hétvége vagy egy teljes hónap a világ másik felén, ez a könyv a gondolat megszületésétől egészen az út végéig a segítségedre lesz. Most nem egy szokványos útikönyvet tartasz a kezedben, hanem egy olyan világutazó személyes tapasztalatainak gyűjteményét, aki immáron harminc éve szenvedélyesen járja a világot.