Barion Pixel
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Részletes leírás

Lebovits Imre - Zsidótörvények - Zsidómentők

2.500 Ft
Menny.:db
Elérhetőség: Raktáron
Nem értékelt
Szállítási díj: 1.490 Ft

Leírás és Paraméterek

Pantheon ez a könyv, azoknak a magyaroknak a dicsőségcsarnoka, akiket az üldözöttek mentéséért Izrael Állam szigorú elbírálásában, a megmentettek tanúsága alapján a Világ Igazainak sorába emelt. Mintegy 700 igaz ember, akik egy elvadult világban életüket kockáztatva nem mérlegeltek, tették, amit tenniük kellett. Aki ezt a könyvet megálmodta – maga is a vészkorszak, a holokauszt túlélője -, mindenben osztozott népe sorsában. Gettó, munkaszolgálat, koncentrációs tábor. Jó sorsa vagy az isteni gondviselés úgy hozta, hogy megélte a felszabadulást. Lelkiismerete parancsát teljesítette, amikor az utókor számára kötetbe foglalta az embermentők történetét, köztük a saját megmentőjének, vitéz Horváth Kálmán századosnak tetteit. Százak vettek részt a halálra szánt zsidók megmentésében, és százezrek nézték végig – kik tehetetlenül, mások közömbösen, németek gyűlölködve, és sok ezer köztisztviselő, a csendőrség és a rendőrség zöme, tevőlegesen – a magyar zsidóság kálváriáját. Hogyan jutott el egy ország idáig? Hol voltak a jó barátok, a kedves szomszédok? Miben bíztak az üldözött százezrek? A kötet gazdag dokumentumanyaga ezekre a mindannyiunkban felmerülő kérdésekre adja meg a megrendítő választ. A zsidóellenes uszítások évtizedei nem múlhattak el nyomtalanul. Máig ható előítéletek ivódtak be akkor a magyar társadalomba. Az út hosszú volt és gondosan előkészített. Részt vállalt benne a magyar Országgyűlés mindkét háza a zsidóságot sújtó diszkriminatív törvények egész sorával, és a magyar kormányok politikája, ami másodrendű állampolgárokká degradálta a zsidókat. A jogfosztás, az előítéletek ébresztése és a fokozódó gyűlöletkeltés egy-egy lépést jelentett azon az úton, ami a magyar zsidóság iszonyú tragédiájához vezetett. Egy ilyen korban vállalni a veszélyt, szembeszállni a gyilkos indulatokkal, akár egy embernek is segédkezet nyújtani, valóságos csodája volt a lélek nagyságának. Az embermentők példája, emlékezés tetteikre, tiszteletadás nagyságuk előtt nem csupán a múlt feltárása. Elvezethet napjaink korszakos feladatáig, egymás megértéséhez és megbecsüléséhez
Szerző Lebovits Imre
Fordította
Kiadó Ex Libris
Kiadás Éve 2007
ISBN 9789638649041
Kötés Típusa puhatáblás, ragasztókötött
Állapot

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.

Hasonló termékek

The Secret-A Titok

A Nagy Titok töredékei eddig is fellelhetők voltak szájhagyomány útján fennmaradt bölcsességekben, irodalmi művekben, különböző vallásos és filozófiai szövegekben. A darabkák azonban most először állnak össze teljes kinyilatkoztatássá, mely képes megváltoztatni mindazok életét, akik kapcsolatba kerülnek vele. Ez a könyv megmutatja, hogyan használhatod a Titkot életed minden területén – legyen szó pénzről, egészségről, kapcsolatokról, vagy a boldogságról úgy általában. Segítségével felfedezhetsz egy benned rejlő, kiaknázatlan erőforrást, amely képes megszépíteni az életedet. 
2.500 Ft

Mi a bőgés?

Mi a bőgés? Pontosabban, melyik az a bőgés, ami kihallatszik a csorda hangzavarából? Mert a csordában lassan már minden tehén lila. Már nem biztos, hogy nagy ötlet egyszerűen lilának lenni. A Seth Godin által vezetett 33-ak csoportjának tagjai - modern üzleti, marketing és értékesítési könyvek legismertebb, legsikeresebb szerzői - közösen jegyzik ezt a jó humorú, friss szellemű könyvet, amelyet úgy is nevezhetnénk: sziporkázó ötletgyűjtemény. 
2.500 Ft

Stephen W. Hawking-Az Idő Rövid Története

Stephen Hawking Az idő rövid története című könyvének 1988-as megjelenése új korszakot nyitott a tudományos ismeretterjesztő írások történetében: hatalmas nemzetközi szenzációt keltett, negyven nyelvre fordították le, és több mint kilencmillió példányban kelt el. Ez a könyv a XX. században klasszikussá vált, rengeteg meglepetéssel szolgáló tudományos ismeretterjesztő mű felújított és átdolgozott kiadásának illusztrált változata. A kötet az ősrobbanástól az általános relativitáselméletig sok helyen próbára teszi a fantáziánkat, miközben kiszélesíti a világegyetemről alkotott elképzeléseinket.
2.500 Ft