A legnagyobb blöff

A RÉGIEK előtt a tengerek csak sivatagok voltak, amelyek felett üvöltő viharok száguldanak, vágtatnak. Csak a mitológia népesítette be ezt az örökké mozgó, folyton vonagló, majd leapadó, majd emelkedő óriási víztömeget hitregék csodálatos alakjaival. Ez volt a hazája a háromszigonyú Poseidonnak, itt élte víg életét a szakállas Neptunus enyelgő nimpháival. Derült, csendes időben itt játszadoztak a pajkos szirének. Enyelegve követték a hajókat, hogy csábító dalaikkal tengerbe szédítsék a hajósokat. Amíg az emberek barátságosan, szeretettel jártak-keltek a végtelen vizeken, béke uralkodott. Egyszer csak azonban megváltozott minden. A békés tengereket harci zaj verte fel. Véres csaták, nehéz küzdelmek lángja lobogott fel itt is, ott is. A gyűlölködő, harcoló emberek megjelenése mélységbe kergette a hitregék isteneit. Szabad kalandozások korlátlan színtere lett a tenger, de egyúttal a szabad boldogulás korlátlan színhelye is. Szárazföldön is éltek mindenkor könnyűvérü, szabadság után vágyó kalandos természetű emberek, de ezek elé az országhatárok, városok és várak sok-sok akadályt gördítettek. Mennyivel szabadabb teret nyitott számukra a végnélkülinek látszó, hegyekkel, folyókkal föl nem darabolt tenger!...