Délkelet-Lengyelország

A szövetséges angol-amerikai haderők 1943 őszén megnyitják a második frontot Dél-Olaszországban, s elfoglalják Nápolyt, az országrész legjelentősebb városát. Norman Lewis, a jeles angol író - mint megannyi írótársa - a brit katonai elhárításnál teljesített szolgálatot a második világháború alatt. E minőségben Nápoly megszállásának idején azt a feladatot kapta, hogy a szövetséges katonai kormányzat munkáját biztosítsa és támogassa egy úgynevezett "kapcsolat-", érthetőbben besúgóhálózat kiépítésével. Norman Lewis így sajátos rálátással követhette nyomon Nápoly megszállásának eseményeit, s az 1944-es évről szóló naplójában följegyez mindent, amit említésre méltónak talál egy jellegzetesen angol és kiművelt fő: a camorráról, a nápolyi maffiáról, felettesei üzelmeiről, a város letűnő arisztokráciájának különcségeiről, a kommunista konspirációkról,a délolaszok szerelmi szokásairól és szexuális életéről vagy éppen különös politikai viselkedéséről, a Vezúv negyvennégyes kitöréséről és a hozzá meg a városokhoz kötődő vallási hiedelmekről, s nem utolsósorban arról, hogyan is viselkedik egy megszálló, győztes hadsereg a második világháborúban. 

Amikor felkértük szerzőinket, bíztunk benne, hogy megragadja képzeletüket a felhő mint tünemény. Mint megfoghatatlan, mégis határozott formákat felöltő, konkrét alakzat. Mint folyamatosan változó égi ornamentika. Mint a meteorológiai előrejelzések fontos szereplője. Mint esőcseppek, hópelyhek, jégszemcsék hordozója. Mint jelkép és mint hiedelmek tárgya. Mint a tájképek és a tájleíró költemények fontos kelléke. Mint olyan réteg, amely eltakarja az eget a földi tekintet elől. Mint olyan közeg, amely összeköti a földet az éggel. Most, amikor megjelenik a kötet, abban bízunk, hogy minden olvasó megtalálja benne a kedvenc felhőjét. Az alibi szerkesztői.

Dr. Zalai Károly professzor a Magyar Gyógyszerészeti Társaság volt elnöke három kötetben, mindenre kiterjedő precizitással dolgozta fel a Társaság történetének háromnegyed évszázadát. Miután tehát a Társaság elnöksége úgy határozott, hogy a nyolcvan éves évfordulós ünnepség súlyát egy kiadvány megjelentetésével is növelni szeretné és felkérte e kiadvány szerkesztőit, Zalai professzor úr könyve mentesített attól, hogy a klasszikus történetírás szabályai szerinti szerkesztési elvek mentén készítsük el a "Nyolcvan év a magyar gyógyszerészet szolgálatában" című könyvet.
A nagyobb műfaji szabadság azonban annak kockázatát hordozta, hogy - egyrészt az ünnepi hangulat miatt, másrészt saját személyes élményeink "fogságában" - kevésbé figyelünk az események különböző súlyára, a történések kontextusaira, a változó, időnként kedvezőbb, máskor pedig igencsak mostoha körülmények szabta mozgástérre. Munkánk során ezeket a csapdákat szerettük volna elkerülni, miként azt is, hogy kétségkívül meglévő személyes elfogultságaink uralják el munkánkat.
Minden szervezetben lényeges, hogy kik, milyen felkészültséggel, milyen célok érdekében, mekkora elszántsággal vesznek részt a munkában és milyen szervezeti sstruktúrát alakítanak ki a működés során. Tudja-e a szervezet befolyásolni a környezetét, akar-e illeszkedni a világ uralkodó trendjeihez, s ha kell, képes-e alkalmazkodni a környezeti kihívásokhoz? A személyiségek szerepe mindig is meghatározó, különsen egy olyan társaságban, amelyik időről időre kimagasló intellektusú tudósokat állít legfőbb tisztségeibe, akik "társadalmi munkában" vállalják a közösség képviseletét.