Galgóczi Erzsébet - A törvény szövedéke

"Ez a könyv egy hadifogolytáborban íródott, a fogság mostoha körülményei között. Ez annyit jelent, hogy a kérdéseket sohasem szemlélhettem kívülről, hanem mindig csak belülről, a drótok közül. Ezáltal az ítéleteim alkalmasint kevésbé objektívak; de talán éppen ezért hívebbek, jellemzőbbek.
Csalnom nem lehetett. Több százezer ügyész fürkészi szómat. Iparkodtam mindvégig az igazat írni: az élő emberek valódi nevükön szerepelnek, egy-két kivétellel, mikor "álnevet" adtam, kíméletből vagy kénytelenségből. De ha mindig a valóságról szólottam is, a valóság rendjét már én csoportosítottam; s ezért, ha az igazság szenvedett általa, a felelős én vagyok, s nem a valóság, nem az élet."

Meglepetés ez a novelláskötet, mert a benne szereplő írások mindmáig ismeretlenek voltak még a legszűkebb baráti kör és a legfelkészültebb Örkény-kutatók előtt is.
Örkény István saját maga teremtette és terjesztette a legendát, hogy ő a háború előtt és a háború alatti években nagyon keveset írt, és abból a kevésből is elenyésző mennyiségben születtek csak jó minőségű szövegek. Most viszont e kötetet olvasva úgy érezzük, hogy az író messzemenően igazságtalan és szigorú volt fiatalkorának teremtményeivel szemben, mert ezek a novellák sokkal többek, mint ifjúkori zsengék.
A felfedezésszámba menő fiatalkori írásokhoz szervesen kapcsolódnak a hatvanas években született és eddig még nem publikált egyperces novellák és a szintén ismeretlen, elbészélés-terjedelmű regényrészletek.
A Búcsú az életműsorozat pótkötete.

Ezek az írások Krúdy Gyula halála óta csaknem kivétel nélkül egyszer sem jelentek meg új kiadásban. Javarészt a szerző pályakezdő korszakának termését fogja egybe ez a kötet, és csak eredetileg is ifjúságnak szánt műveket tartalmaz. Születésükkor az író maga is közel állt még saját kalandos ifjúságának időszakához, bőven meríthetett tulajdon élményeinek forrásából. A kötet hangulati egységét az adja meg, hogy minden egyes írása utazásról szól, a rendkívül érdekes és izgalmas történetek hősei pedig fiatalok, diákok. Ez a gyűjtemény tehát új oldaláról mutatja be Krúdy Gyulát: nemcsak tanulságos és élvezetes olvasmányt ad a fiatal olvasók kezébe, hanem egyúttal fontos és jellegzetes alkotások újraközlésével hozzájárul a Krúdy-életmű feltárásának teljességéhez is.

Féja Géza tanulmánykötetének alapját a mintegy fél évszázada, először 1937-ben megjelent irodalomtörténetének első kötete, a Régi magyarság képezi. A változatlan ismételt megjelenések (1941, 1943) után az író 1960 körül vette újra elő művét és fogott hozzá annak átdolgozásához. Új szempontok vezették: nem folyamatos irodalomtörténetet kívánt írni, hanem kedvelt régi magyar íróinak portréit akarta minél személyesebben, minél inkább az olvasó érdeklődését felkeltő módon megeleveníteni. Már az alapmű is fordulatot jelentett irodalomtörténet-írásunkban: ráirányította a figyelmet az akkor még igen háttérbe szorult régi magyar kultúrára. A jelenlegi (az író fia, Féja Endre által véglegesített) kötet újdonsága a régihez képest nemcsak abban áll, hogy a portrésort bővítette a korábbi változatban még nem szerepelt néhány íróval (Kemény János, Szalárdi János, Árva Bethlen Kata, Hermányi Dienes József, Bod Péter stb.), hanem abban is, hogy élesen elemzi a kölcsönhatásokat az irodalom és a vallási mozgalmak (protestantizmus, unitarianizmus, kálvinizmus, jezsuitizmus, janzenizmus), illetve a vallási irányzatok és a politika között. Ezért ha személyesek is a portrék, eleven személyiségek tekintenek is ki a lapokból, mögöttük ott húzódnak Magyarország művelődéstörténetének legfontosabb vonulatai Janus Pannoniustól Orczy Lőrincig.