Galgóczi Erzsébet - A törvény szövedéke

"Ez a könyv egy hadifogolytáborban íródott, a fogság mostoha körülményei között. Ez annyit jelent, hogy a kérdéseket sohasem szemlélhettem kívülről, hanem mindig csak belülről, a drótok közül. Ezáltal az ítéleteim alkalmasint kevésbé objektívak; de talán éppen ezért hívebbek, jellemzőbbek.
Csalnom nem lehetett. Több százezer ügyész fürkészi szómat. Iparkodtam mindvégig az igazat írni: az élő emberek valódi nevükön szerepelnek, egy-két kivétellel, mikor "álnevet" adtam, kíméletből vagy kénytelenségből. De ha mindig a valóságról szólottam is, a valóság rendjét már én csoportosítottam; s ezért, ha az igazság szenvedett általa, a felelős én vagyok, s nem a valóság, nem az élet."

Casanova életének egyik legnagyobb eseménye - és emlékiratainak egyik csúcspontja - szökése az Ólombörtönből. Nemcsak szabadulását köszönhette e kalandos tettének, de hírnevét is, ez vált a Casanova-legenda alapjává, ez szolgált belépőjegyéül az előkelő társaságba. Ki tudja, hányszor mondta el, helyesebben: adta elő hatásosan, lebilincselően, mire leírta - írói szuverenitással alakítva, cifrázva a valóság tényeit, míg azzá formálta, ami ma: a legizgalmasabb, legérdekfeszítőbb kalandregénnyé.

Olyan könyvet tart a kezében az Olvasó, amelynek küllemében semmi különös nincs, s a címe: Tanulók a vasút vonzásában - sem ígér lenyűgöző, katartikus tartalmat. Az alcíme már sejteti a szokatlant, ugyanis kevés olyan gazdálkodó szervezet van (vagy volt a történelmi) Magyarországon, amelyiknél a kezdetektől olyan nagy gondot fordítottak nemcsak a szakmaiságra, de a szakmai utánpótlás nevelésére, oktatására, képzésre, mint a Magyar Államvasutaknál.
Hosszú idő telt el az első tanoncszerződéstől a mai tanulószerződéses jogviszony kialakulásáig: 125 év.
Ebben a kötetben nemcsak gazdagon illusztrált, korrekt tanulmányt olvashatnak az elmúlt egy és negyedszázad oktatásának alakulásáról, különös tekintettel a vasúti szakképzésre, de megismerkedhetnek a MÁV-val együttműködő szakképző intézményekkel éppúgy, mint az Rt. működő tanműhelyeivel

Meglepetés ez a novelláskötet, mert a benne szereplő írások mindmáig ismeretlenek voltak még a legszűkebb baráti kör és a legfelkészültebb Örkény-kutatók előtt is.
Örkény István saját maga teremtette és terjesztette a legendát, hogy ő a háború előtt és a háború alatti években nagyon keveset írt, és abból a kevésből is elenyésző mennyiségben születtek csak jó minőségű szövegek. Most viszont e kötetet olvasva úgy érezzük, hogy az író messzemenően igazságtalan és szigorú volt fiatalkorának teremtményeivel szemben, mert ezek a novellák sokkal többek, mint ifjúkori zsengék.
A felfedezésszámba menő fiatalkori írásokhoz szervesen kapcsolódnak a hatvanas években született és eddig még nem publikált egyperces novellák és a szintén ismeretlen, elbészélés-terjedelmű regényrészletek.
A Búcsú az életműsorozat pótkötete.