Termékek szűrése

Ebben az időszerű A-tól Z-ig terjedő útmutatóban újságírók, riporterek és fényképészek, hadijogi szakértőkkel és egyetemi tanárokkal karöltve a háborús bűncselekményeket, ill. jogi szakkifejezéseket világítják meg és a humanitárius jog szempontjából vizsgálják korunk kilenc különböző háborúját. A tizenkét országból származó kilencven szerző száznegyven cikke között olyanokat találunk, mint például Sydney Schanbergnek Kambodzsáról, a CNN munkatársának, Christiane Amanpounak a boszniai félkatonai szervezetekről, a BBC tudósítójának, Jeremy Bowennek Csecsenföldről, vagy az ismert filmeseknek, Gwynne Robersnek az iraki kurdok ellen Szaddám Huszein által intézett támadásáról készített beszámolói.

A tankönyv a 19-20.század fordulójától a második világháború végéig tartó időszakban vizsgálja Kelet-Európa történetét. A korszak kezdetén a régió nagyobb részét még soknemzetiségű birodalmak uralják. Az első világháború végén azonban kisállamok hálózata alakul ki. Két évtizednyi "nemzetállami" létezés után ismét alapvető változás következik, az újabb világháború folyamán kirajzolódnak a következő hatalomváltás kontúrjai. A szerző a témát komplex módon dolgozza fel, egyaránt figyelembe veszi a társadalmi, a gazdasági és a politikai tényezőket. Keresi a régió egészére, valamint az alrégiókra jellemző általános vonásokat, ezzel lényegesen többet nyújt, mint országtörténetek egymást követő felrajzolása.

Mikor alakult ki a pénz és mire használjuk? Kik vertek először pénzt és milyen anyagból? Hogyan alakult ki az éremművészet? Mivel foglalkozik az érméket és régi fémpénzeket vizsgáló tudomány, a numizmatika? Hogyan kezdje gyűjteményét összeállítani és miképpen gazdagítsa a kezdő gyűjtő? Milyen ismereteket kell elsajátítania, hogy valóban képzett numizmata legyen? Kik voltak a magyar éremművészet legnagyobb alkotói? Hogyan használják fel a történészek és régészek a numizmatika nyújtotta ismereteket?
Ezekre a kérdésekre ad megbízható választ Káplár László sok évtizedes hiányt pótló könyve. Mindenre kiterjedő figyelme, hatalmas adatanyaga és a gondosan megválasztott illusztrációk jól eligazítanak a numizmatika bonyolult világában.

Birgit Nilsson minden idők egyik legjelentősebb énekesnője volt, olyan művész, amilyen nem sok születik egy évszázadban. Azon kevesek közé tartozik, akikről elmondható, hogy új fejezetet nyitottak az operaéneklés történetében. Szerencsés helyen és időben, ideális körülmények között indult a karrierje: a második világháború utáni Stockholm nemcsak egy kiváló hazai erőkből álló, biztos kézzel vezetett operai együttesnek adott otthont, de számos világhírű vendégkarmester is ellátogatott a svéd fővárosba. Innen indulva Nilsson a világ összes jelentős operaszínpadára eljutott, a korszak legnagyobb Turandotjai, Saloméi és Izoldái között tartották számon. Wagner-énekesnőként főszereplője volt a Bayreuthi Ünnepi Játékok világháború utáni újjászületésének, az "Új Bayreuth" kísérletező időszakának, és részese lett a 20. század egyik legjelentősebb operai hangfelvétel-sorozatának, A nibelung gyűrűje Solti György által vezényelt produkciójának. Az operajátszás-történet egyik aranykorában volt világsztár, olyan korszakban, amelyben - az ő szavaival élve - "kész botránynak" számított, ha egy felvonás végén csak háromszor tapsolták ki a szereplőket a függöny elé.
Önéletrajzában - mely megjelenése után egy évvel díjat nyert a humoráért - jókedvűen, elragadó stílusban mesél gyerekkoráról, tanulmányairól, pályakezdő éveiről, nagy sikereiről, hangfelvételeiről, rajongóiról és első számú rajongójáról: a férjéről. Szinte mindent megtudunk, amire egy operarajongó kíváncsi lehet: háttérinformációkat a világ nagy operaházairól és azok igazgatóiról, személyes történeteket nagy énekesekről és karmesterekről, első kézből értesülhetünk megmosolyogtató színpadi csínyekről és kínos operai bakikról. Nilsson szakértőként ír az éneklésről, az énektanításról, operákról, operarendezésről, s az operarajongók és a szakmabeliek egyaránt sokat tanulhatnak abból, ahogy legkedvesebb szerepeit részletesebben is elemzi. De ugyanilyen szívesen mesél a hobbijairól, ételekről, árverésekről, ékszerekről, mindarról, ami az ő életét körülvette. S teszi mindezt félreismerhetetlen stílusában, melyben végig jelen van a saját hivatása - ahogy ő maga mondja: "opera az életem."

ELŐSZÓ
A gasztronómia művelőinek és kedvelőinek egyaránt öröm, ha a szakácskönyv-irodalom új, értékes művel gazdagodik. Rákóczi János szakácskönyve dísze a magyar szakácskönyvpiacnak, és segítője mindazoknak, akik becsülik és hasznosítják az ilyen műveket. A szerző újszerűen, párhuzamosan ismerteti a magyar és a francia konyha legjobb ételeit, mesterien válogatva a leglényegesebbeket, mintegy két részre tagolva az egész könyvet. Ezen belül különösen széles választékot nyújt a francia ételek leírásából.
Amíg sok ismert szakácskönyvünk az egyszerűségre, a gyakorlatiság jelszavával, a hétköznapiságra törekszik, addig ez a mű az ünnepi ételkészítést helyezi előtérbe, az étkezés kulturáltságának emelésére ösztönöz, s igényességre nevel a konyhán. Rákóczi János receptjei nemcsak a háziasszonyok számára érdekesek és újak, hanem fontos szerepet tölthetnek be a fiatal szakácsok iskolán kívüli továbbképzésében is. A hivatásos szakácsok és szakácsnők főként az egyéni jellegű sütés-főzés módszereinek kialakításánál láthatják hasznát. Bizonyára örömmel tapasztalják majd, hogy a szerző felelevenít több, már-már feledésbe ment ételreceptet, és számos új ételféleséget ismertet, amelyek hazánkban még nem jelentek meg nyomtatásban.

Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben! A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten. Te pedig, mennyei seregek Vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen.

Néhány éve, miközben egy novellásköteten dolgoztam, az egyik epizódnál váratlanul ráébredtem, hogy a közvetlen környezetemben élt egy ember - színt vallok, az apámról van szó -, akit sohasem láttam hangosan, olyan igazán jóízűen nevetni, hahotázni, netán röhögni, mint a többi embert általában, legfeljebb néha-néha mosolyogni. De az is mindössze egy halvány, szomorkás mosoly volt, vagy inkább csak egy mosolyféle, és akkor is mintha némán elnézést kért volna valakitől.

Mivel ez a felfedezés nem hagyott nyugodni, sutba dobtam a félkész novellagyűjteményt, és elhatároztam, hogy megpróbálok a végére járni a dolognak. Persze ismertem a történetét, a kettétört életét, sajnos csak felületesen, mert, mint minden "rendes" gyerek, én sem kérdeztem, amikor még lehetett volna. Talán kíméletből sem, mentem fel magamat valamennyire. Mivel a regény főhősét már nem állt módomban kikérdezni, jobb híján saját magamnak voltam kénytelen feltenni a korábban elmaradt kérdéseket, és megkíséreltem választ találni rájuk. Íme az eredmény.

A késmárki ág. hitv. evang. kerületi lyceum, mely a reformatio korszakában megalapitott szükebb keretű iskolából keletkezvén idő folytában az egyház és élet nagyobbodó igényeinek valamint a tudomány és köznevelés követelményeinek megfelelően fokozatosan fejlődött, nem egyszer állott a bukás szélén, hol anyagi erejének megfogytával belső fejlődését is tespedés és zsibbadtság veszélyezteté; de mindannyiszor példásan beteljesült rajta ez a közmondás: "A mikor legnagyobb a veszély, akkor van legközelebb az isteni segedelem, és alig sejtett módon ragadtatott ki a válságból s vehetett ujabb örvendetes lendületet. Ily válságokkal állott szemben különösen 1744-, 1760-, 1811-, 1817-, 1839-, 1850-ben és utoljára az 1883-ik évben. Ezekben az években akadtak szerencséjére oly nagylelkű pártfogói, kik annak czéljaira hozott áldozataik és tetemes alapitványaik által ezen intézet további fennállását biztosították, sőt ennek nagyobbszerű kifejlődését tették lehetővé. Kivált az utólag említett évben, midőn a lyceum az országos középtanodai törvény nagyobb igényeinek önerejéből továbbá megfelelni nem lett volna képes, a dicső emlékezetű pártfogó néhai Jóny Tivadar végrendelete által oly nagyszerű hagyomány örökösévé tétetett, hogy immár amaz országos törvény valamint az egyetemes evang. egyház által 1884-ben magalapitott tantervezet minden követelményeinek önerejéből képes megfelelni és sérthetetlenül tarthatja fenn továbbra is önkormányzati jogát (autonomiáját.)

Lika Mizinova, Olga Knyipper és Anton Pavlovics Csehov levelei Kötetünk különlegessége, hogy nemcsak az író, hanem az asszonyok leveleit is tartalmazza. Lapjain két kapcsolat három szereplője elevenedik meg.

Hazai városaink abban különböztek a többi nyugat-európai várostól, hogy külföldi bevándorlottak alapították, akik nem csupán idegen nyelvet, hanem idegen szokásokat is hoztak magukkal. Az idegen nyelv akadályává lett annak, hogy összeforrjanak az ország többi lakosságával, az idegen szokások pedig 'alapul szolgáltak a polgári társadalom kialakulására. Minthogy ezek az idegen telepesek jórészben iparosok és kereskedők voltak, gazdasági szempontból nagy értéket képviseltek, miértis uralkodóink előszeretettel telepítették meg őket királyi területeken, megtelepedésük állandóságának biztosítására pedig különböző kiváltságokkal ruházták fel azokat. Királyaink példáját a magánföldesurak is követték s idővel ilyen idegen eredetű, külön jogszokásokkal élő s kiváltságokkal felruházott települések egész sorozata árasztotta el az ország területét. Az idegen telepeseket úgy az uralkodók, mint a magánföldesurak is azért látták szívesen, mert a honfoglalás utáni Magyarország népessége gyér volt s a honfoglaló magyarság száma távolról sem volt elegendő ahhoz, hogy az ország egész területét betölthette volna. Sok volt a lakatlan föld, márpedig a földnek csupán az esetben volt értéke, ha hasznosítására elegendő munkaerő állott rendelkezésre.