Kosár

Minden idők legjobb focikönyve

1968-ban a tizenegy éves Nick életében először volt egy Arsenal-meccsen; az apja vitte el, aki épp elköltözött otthonról, s Nicket aki az anyjával és a húgával élt együtt azonnal lenyűgözte a környezet átható férfiassága. A dohányfüst, a káromkodás, a gyűlölet és a szenvedély különös elegye Ez az élmény jó időre megpecsételte a kis Nick Hornby életét: ott akart lenni minden meccsen, megszállottan tudni akart mindent a csapatáról, a kedvenc játékosairól, s a futball és a szurkolás határozta meg kapcsolatait, majd alakította később a szerelmeit is
A Fociláz-at 1992-ben, amikor először megjelent, minden idők legjobb focikönyveként reklámozták az angolok, s talán nem is tévedtek: a könyv ma már a futballirodalom klasszikusa (sőt a futballirodalom nagyrészt a Nick Hornbyt utánzó írókból áll); sportkommentátorok és kommentelő szurkolók állandó hivatkozási pontja; s bár maga a foci azóta jócskán megváltozott, a Hornby által leírt érzésekben, szenvedélyekben ma is minden igazi, megszállott szurkoló magára ismer.
Ahogy akkoriban írta egy kritikus, Hornby ezzel a könyvével az első szezonjában bejátszotta magát az angol válogatottba, és azóta is ott van, sőt olykor mondjuk, a Pop, csajok, satöbbi és az Egy fiúról című regényeivel már a világválogatottban is szerepelt. Olyan szerelmesen s ugyanakkor okosan, szellemesen, ahogyan ő a Fociláz-ban, soha senki nem írt még a futballról: nagy meccsekről, nagy játékosokról s mindarról a szennyről is, amely sajnálatos kísérőjelensége az emberiség legnépszerűbb játékának.

Ajánlom leányomnak, Janinának és minden fiatalnak, akik képesek megtenni a lehetetlent, azáltal, hogy erejüket Istentől, jóságukat az emberi szellemből merítik. Élettörténetemet nekik ajánlom, hogy sikerüljön megtalálni önmagukban a reményt és az erőt. A bátorság felülről érkező biztatás ha szívünkkel hallgatózunk mindig tudni fogjuk mikor és mit kell tennünk. A hír, hogy a Holocaust nem volt igaz, megtöri a csendet és beszélni kell róla, harcolni kell, hogy ne legyen többé ilyen tragédiája az emberiségnek.A személyes hangvételű, önéletrajzi íráson keresztül szemtanúi lehetünk a II. világháború borzalmainak Lengyelország megszállásának, a haláltáborok néma jajkiáltásának. A könyv mondanivalója nincs földrajzi helyhez kötve, a megélt fájdalmak és szenvedések azonban máshol is megtörténhettek volna. Egy hívő, katolikus lengyel lány története, aki részese volt a német és orosz megszállásnak, aki a háború alatt percek alatt nőtt fel. Életét szőke hajának, kék szemének, nevének és német nyelvtudásának köszönhette. A megélt borzalmak átélése, emberszeretete, áldozatvállalása tette lehetővé számára életek megmentését a pokol torkából.

A RÉGIEK előtt a tengerek csak sivatagok voltak, amelyek felett üvöltő viharok száguldanak, vágtatnak. Csak a mitológia népesítette be ezt az örökké mozgó, folyton vonagló, majd leapadó, majd emelkedő óriási víztömeget hitregék csodálatos alakjaival. Ez volt a hazája a háromszigonyú Poseidonnak, itt élte víg életét a szakállas Neptunus enyelgő nimpháival. Derült, csendes időben itt játszadoztak a pajkos szirének. Enyelegve követték a hajókat, hogy csábító dalaikkal tengerbe szédítsék a hajósokat. Amíg az emberek barátságosan, szeretettel jártak-keltek a végtelen vizeken, béke uralkodott. Egyszer csak azonban megváltozott minden. A békés tengereket harci zaj verte fel. Véres csaták, nehéz küzdelmek lángja lobogott fel itt is, ott is. A gyűlölködő, harcoló emberek megjelenése mélységbe kergette a hitregék isteneit. Szabad kalandozások korlátlan színtere lett a tenger, de egyúttal a szabad boldogulás korlátlan színhelye is. Szárazföldön is éltek mindenkor könnyűvérü, szabadság után vágyó kalandos természetű emberek, de ezek elé az országhatárok, városok és várak sok-sok akadályt gördítettek. Mennyivel szabadabb teret nyitott számukra a végnélkülinek látszó, hegyekkel, folyókkal föl nem darabolt tenger!...