Psota Irén - Szerelmeim, szerepeim és a szemtanúk

A stetl, a kelet-európai zsidó kisváros jelentős szerepet kapott a legújabb kor irodalmában, Sólem Aléchemtől a Nobel-díjas I. B. Singerig. Ezt a sort folytatta az Angliában élő Dávid Kossoff, akinek egyik legismertebb művét adjuk most át a magyar olvasónak.
A könyvben szereplő Klanestetl nem létező hely, jiddis szó, jelentése kisváros. Ám létezett vagy száz ilyen zárt, kis önálló világ, Oroszország, Lengyelország és Litvánia határvidékén. Ezen a területen ötmillió zsidó élt, akiket szigorúan igazgattak, s az életük rendkívül nehéz volt. Mégis, zsidó módon éltek, és szinte minden szinten virágzó tevékenységet folytattak: az irodalomban, a közgondolkodásban, a művelődésben, a vallásban és a lelki életben.
A szerző humoros és tanulságos rabbi történetek segítségével mutatja be ezt a hajdan volt, a holocaust áldozatául esett zsidó népi életet, a kisvárost, egy egész világot. Ám ha ezeket a szórakoztató, bölcs történeteket olvassuk, előbb-utóbb belátjuk, hogy általános emberi mondanivalót hordoznak, elvégre - ahogy a mű alcíme jelzi - „kisváros az egész világ". A most megjelenő könyvet a szerző eredeti rajzos illusztrációit díszítik. 

A tíz esztendeje elhunyt Mensáros László halála előtt egy újabb nagyhatású irodalmi estre készülődött, amelynek szerkesztői példánya alapján állítottuk össze a kötetet. Az Önéletrajz helyett alcímet viselő kötetGoethe, Schiller, Thomas Mann, József Attila, Arany János, Tolsztoj, Illyés Gyula, Shakespeare, Heisenberg, Radnóti és még sok más idézettel ad hiteles képet a felejthetetlen művész életéről, és elgondolkodtat a sajátunkról.

Elmélkedések gyakori imáinkról

Kitartó gyűjtőmunka, szüntelen érdeklődés és ambíció eredményeként született meg ez a gyűjtemény. A Csíkszeredában élő nyugdíjas Duka János az anyag jó részét tanfelügyelőként gyűjtötte össze a Székelyföldön, miközben sorra látogatta a vidéki iskolákat, s feljegyzett minden tréfát, adományt, falucsúfolót, melyet a székelyekről hallott.
"Mindig szerettem a vidám, tréfás emberek társaságát - vallja Duka János-, és szívesen vettem részt ezek szellemfrissítő szórakozásaiban. Vonzódtam azokhoz, akik az élet ezerféle nehézségei ellenére is vidámak maradtak, megőrízték lelki egyensúlyukat, tréfás kedvükkel felderítették környezetüket. Nagyon sok vidám története, szellemes mondást hallottam, melyek megragadták érdeklődésemet. Ezeket nemcsak szívesen meghallgattam, hanem alkalomadtán tovább is mondtam."
Duka János gyűjteménye tehát nem hagyományos értelemben vett folklóralkotásokat tartalmaz, elsősorban nem a szakemberekhez, hanem az olvasók szélesebb tömegeihez szól. Hiányt pótol a romániai magyar művelődési életben, amennyiben egy néprajzi vidék humorából nyújt ízelítőt, jobbára Csík és Udvarhely népének tréfás kedvét jellemezve.