Esteban Martín és Andreu Carranza - A gaudí-kulcs

A feladatgyűjtemény a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Makroökonómia Tanszéke által oktatott bevezető makroökonómia kurzusához készült, és illeszkedik a világ neves egyetemein oktatott standard makroökonómia tananyagához, ezért valamennyi hazai felsőoktatási intézményben oktatott makroökonómiai alapmű elsajátításához nagy segítséget jelent. A példatár a 2003-ban megjelent Makroökonómia feladatgyűjtemény 2. átdolgozott, bővített kiadása, melynek megírásakor a szerzők felhasz-nálták az 1. kiadás oktatásában szerzett tapasztalatokat, a kollégák és a hallgatók észrevételeit, megjegyzéseit, továbbá egy új, a nyitott gazdasággal foglalkozó fejezettel is kiegészítették az előző kiadást.
Az egyes tematikus fejezetek feleletválasztós kérdésekből, számítási és geometriai feladatokból, valamint kifejtendő kérdésekből állnak. Szerepelnek a feladatok között az átlagos nehézségi szintet meghaladók is, melyekhez több intuíció és/vagy bővebb matematikai eszköztár szükséges. A gyakorló kérdéseken és feladatokon kívül, a gyűjtemény tartalmaz egy minta vizsgasort is, mellyel ténylegesen próbára tették a korábbi hallgatók tudását. A könyv második részében találhatók a tesztkérdések megoldási kulcsai, valamint a feladatok megoldási menetének részletes kifejtése.
A szerzők tapasztalata szerint e tudományt már alapfokon is csak folyamatos felkészüléssel lehet elsajátítani, ezért a példatárat egyaránt ajánlják szemináriumi foglalkozásokhoz, otthoni gyakorláshoz vagy vizsgára való felkészüléshez.

Még Babits figyelt fel erre a drámai feszültségekkel teli könyvre, mely egy pap meneküléséről szól az 1920-30-as évek Mexikójában: "... az egyházi büntetések mindinkább elvesztették jelentőségüket egy olyan államban, ahol a polgári büntetés egyedüli módja a halál volt." (G. G.) Hajtóvadászat indul a boriszák pap után, s az író bravúrosan meséli el az atya vándorlását, mely a félelmekkel, bűnbánattal teli üldözött megtisztuláshoz vezető útja is egyben. Miközben társadalmi keresztmetszetet is kapunk - arról, hogyan élnek, reagálnak a katonai diktatúrában élő emberek, családok -, kibomlik a hatalmat minden eszközzel kiszolgáló, a papot valamint gyilkost megszállottan üldöző hadnagy története.

Íme, egy friss, ropogós regény a tizenhetedik századról. Tehát történelmi regénynek kell lennie, mert hogyan is lehetne más, mint történelmi, ha egyszer a tizenhetedik században játszódik, de a huszonegyedik században írták? Írta - Esterházy Péter. - E. P. Egy kemény asszonyról szól, aki tud szeretni. Így gyűlölni is. Továbbá az Úristenről és Gizi nevű bakmacskájáról. Férfiakról is, az egyik Nyáry Pál, igen, egy ilyen nevűt a tizenkilencedik századból ismerünk, aki tehát nem lehet azonos hősünkkel. Ahogy egy másik szereplő, Christoph Ransmayr csöndhintókészítő neve is csak véletlenül esik egybe a kortárs osztrák íróéval. Próbáljunk hát megbarátkozni a gondolattal, hogy a történelmi regény mint műfaj kap fogni még egy vajszínű árnyalatot az Egyszerű történet vessző száz oldal kardozós változatában. Más férfiak is regénykednek itten, az egyikük szakács - "A nagy ételsorokat még mindig fejből tudja, akár a Miatyánkot" -, specialitása a tengeri piláf. Vagy itt van Croy herceg: megfigyeltet és jelentéseket írat, de a jelentéseket tán el se olvassa. "Sebaj, tudjuk, a jelentés lényege nem az, hogy olvassák, hanem hogy írják őket." Nem volna ez így szerencsés azonban a könyvekkel. Ha nem olvassák őket, nem történik semmi: se velük, se általuk, porfogó tárgyakká lesznek. Ha meg ezt itt nem olvassák el, nem tudják meg soha, milyen az Esterházy-féle kardozó. Sem azt, hogy a legfontosabb: örülni tudni. - P. D.

„Egyszerű betűk, betűk a plafonon, a fekete háttér előtt lassan kúszó fehér betűk. A soros szívroham után kezdtek megjelenni éjszakánként. Össze tudtam fűzni ezeket a betűket a plafonon, szavakat, mondatokat alkotni belőlük. Reggelre csak annyi maradt, hogy belevéssem őket a számítógép memóriájába." Részlet González Gallego regényéből.
Az író spanyol nemzetiségű, önéletrajzi regényét oroszul írta. A Szovjetunióban született és élt a 20. század utolsó három évtizedében. Nagyapja a Spanyol Kommunista Párt főtitkára volt, akit Franco diktatúrája emigrációba kényszerített. Moszkvában tanuló leánya a Kreml kórházában ikreket szült a 60-as években. Az apa egy venezuelai diák, aki azonban hamarosan nyomtalanul eltűnt. Az ikrek közül az egyik tíz nappal a szülés után meghalt, a másikról kiderült, hogy gyógyíthatatlan betegségben, cerebrális paralízisben szenved. Politikai okok miatt a nagypapának és leányának azt hazudták, hogy az ikrek halottak. Az életben maradt csecsemőt, Rubént különböző kórházakban ápolták, mint árvát, majd orosz menhelyeken élt. Gallego lábai és a jobb keze béna, a bal kezén is csak két ujját tudja használni. Tizennyolc éves korában, mivel állapota reménytelen volt, úgynevezett elfekvőbe szállították. Mint akkoriban mindenkit, aki hasonló helyzetben volt. Az elfekvő a biztos halált jelentette. A kórtermeket nem fűtötték, az étkezés szegényes volt. Azok, akik idekerültek, terhet jelentettek az államnak. Gallegónak azonban szerencséje volt. Egy orosz rendező dokumentumfilmet készített róla és véletlenül rábukkant az anyjára, aki azonnal magához vette. Ekkor Gallego már harminchárom éves volt. Madridban megírta szovjet kálváriája történetét. Bal kezének két használható ujjával, számítógépen. Ezzel akart emléket állítani társainak. Könyvében nem panaszkodik és nem vár együttérzést.