Krúdy Gyula - Szigeti séták

Mihályi Gábor személyes sorsán keresztül idézi föl a huszadik századi magyar baloldal történetét -- különös tekintettel a két apára, Mihályi Ödön költőre, valamint nevelőapjára, Horváth Zoltánra, a magyar szociáldemokrácia meghatározó alakjára. Úgy állít emléket e két kiváló férfiúnak, hogy közben megelevenedik a korszak is, amelyben és ahogyan élniük adatott.

Fújdogál a szél, én, te, mindenki a találkozások városában, de ők most versben és prózában. Néha még csöndesen, mesterfogásokról sutyorogva, máskor meg végigsüvöltve ismeretlen sikátorokon.
Csak semmi parnasszus. A pincéből érkeznek az irodalomba, hiszen az újabb hangok öblösödésének tér és visszhang kell. A kazamaták boltozatát már elérték, és nem állnak, nem állhatnak meg a gádorban. Ez a nyolc, még érettségi előtt álló, vagy alighogy egyetemista ifjonc lement, mert fel akar jönni. Jóllehet nem sütkérezhetnek, az is igaz: ezeknek a gyíkoknak nem kell fedezék.
Közös megjelenésük nem véletlen, ám mindenképpen váratlan lépés. Önképzőkörből pályakezdés - volt már, legyen is ilyen, de majdhogynem suttyomban? Nyitottság és fegyelmezettség, ösztönös és tudatos újat és máshogy mondás, és persze megkérdőjelezhetetlen tehetség érdeme, hogy az együttes sakk után tovább küzdjenek az olvasók kegyeiért, és bemattolják magukat az irodalomba.

Miért nem esik a hó nyáron?

Milyen üres az űr?

Az ultravákuum és a táncterem

Mi a rádiótávcső?

Hallott már az infrahangról?

A rádióból és a televízióból jól ismert Öveges professzor könyvének új kiadását tartja kezében az olvasó. A szerző azokra a fizikai jelenségekre ad választ, melyekkel a mindennapi életben számtalanszor találkozunk. Egyszerű ábrák segítségével, könnyen elvégezhető kísérletekkel e jelenségek megértéséhez vezeti el az olvasót, és elgondolkodtat fizikai "találós kérdések" feladásával is. - A könyv olvasmányos, érdekfeszítő stílusa szórakoztatóan tárja fel mindennapi életünk fizikai rejtelmeit.

Részlet a könyvből:
Uj ház a Wesselényi-utcában

Borosék a Wesselényi utcai új ház ötödik emeletén laktak, három szobában. Két szoba az utcára nyilt, egy az udvarra. Az utcai szobáknak jóformán üvegfaluk volt, az építész éppen csak vékony rámaként alkalmazta az öt ujjnyi széles vasbeton falat. Nyilván abból a modern elvből indult ki, hogy a városi lakásba, melyet régebben bűnös és tisztátlan magánügyek rejtegetésére való barlangnak építettek, be kell engedi a napot. Arról nem tehetett az építész, hogy a Wesselényi utcában sohasem volt nap s az átellenes ház bádogkupolája reggeltől estig állandósította a szürkületet az úriszobában és az ebédlőben. A modern építészeti elv valóságos csődje volt, hogy az udvari szobát, amely régimódian épült, a szokásos nagyságú barnarámás, rácsos ablakokkal a nyitott folyosóra, egész nap elöntötte a fény. A fényforrás a közeli Klauzál tér volt, a gyéren zöldelő, hurokvágányos, zajos zavaros kis tisztás az odvas házak erdejében. a fénnyel együtt szagok is érkeztek az udvari traktusba; a vásárcsarnok városi kezektől elpancsolt agrárillatai s az a porszag, amit a folyosók rácsain kiprakkolt szőnyegek, paplanok és télikabátok árasztanak. Nem ritkán perzselt baromfitoll bűze is érződött, mert a tér délkeleti sarkában volt egy nagy baromfiüzlet. A benzinszag nem volt éppen feltűnő eleme e vegyületnek; egyrészt, mert ma már a város minden vidékén kötőanyaga a különböző karakterisztikus kerületi szagoknak, másrészt, mert pontosan Wesselényi utcának ebben a szakaszában, éppen Boros Ernő közbelépésére letompult. A szomszéd földszintes ház és kisvárosian nagyméretű udvara tavaly télen még a Jupiter garázsé volt, amely nappal az egész környéket fojtogatta, éjjel pedig ideges álmatlanságra itélte.