Antikvárium

A napló írója, Ortutay Gyula néprajzkutató és kultúrpolitika 1910. márc. 24-én született Szabadkán és 1978. márc. 22-én halt meg Budapesten. 1934-ben a szegedi egyetemen bölcsészdoktori és magyar-latin-görög szakos tanári oklevelet szerzett. 1930 őszétől a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának alapító tagja. Itt kötött mély barátságot Radnóti Miklóssal, Reitzer Bélával, Buday Györggyel, Baróti Dezsővel. 1935-ben Budapestre költözött. 1935—44-ben a Magyar Rádió tisztviselője, majd irodalmi osztályának helyettes vezetője, közben Kozma Miklós belügyminiszter két fia mellett házitanító volt. 1938-ban feleségül vette Kemény Zsuzsa (*1913,1982) táncművészeti szakírót, akitől két leánya és egy fia született. 1940-től a szegedi egyetemen a magyar népköltészet című tárgykör magántanára, 1945-től címzetes nyilvános rendkívüli tanára. 1943-tól az FKgP ún. polgári tagozatának egyik vezetője. Bajcsy-Zsilinszky Endre felkérésére készítette el az FKgP művelődés- és oktatásügyi programját. A II. világháború idején került kapcsolatba a kommunistákkal, akikkel 1945 után a kisgazdapárti balszárny egyik vezetőjeként szorosan együttműködött. 1945—47-ben a Magyar Központi Híradó Rt. (Rádió, Magyar Távirati Iroda, Filmhíradó) elnöke. 1947. március—1950. február között vallás- és közoktatásügyi miniszter; 1948-ban végrehajtotta az iskolák államosítását. 1950—52-ben a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának vezetője. 1946-51-ben a budapesti egyetemen a néprajz nyilvános rendes tanára, 1951-68-ban a folklór tanszéken tanszékvezető egyetemi tanár; 1957—63-ban az egyetem rektora, 1968-tól címzetes egyetemi tanár. 1967-től haláláig az MTA Néprajzi Kutató Csoport igazgatója. 1957-től a Hazafias Népfront főtitkára, 1964-től a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) elnöke. Vezető szerepet töltött be a magyar néprajztudományban. Kezdeti irodalomtörténeti érdeklődés után figyelme teljesen a népi kultúra felé irányult. Tanulmányai és gyűjtései jelentős szerepet játszottak a modern magyar folklorisztika megteremtésében. 1938-tól naplót írt, amiről senkinek nem volt tudomása.

Hit the Southeast Asia hippy trail in a rickety bus packed with chickens. You'll find your nirvana at a  Buddhist temple, on a perfect beach, or in a bowl of noodle soup. Written for backpackers by backpackers, this guide to 11 countries lets you go further, stay longer and pay less for an adventure of a lifetime.

• Discover idyllic islands, the smell of incense, crazy markets, friendly hill-tribes, elephant trekking and more
• Get the scoop on current events, history and culture in our new Snapshots chapter
• Cheap eats and cool nights - over 3000 listings of the best local eateries, bars and accommodation
• Find it yourself - over 170 user-friendly maps
• Talk the talk - language tips for Thai, Vietnamese, Malay and more

Minél jobb a kém, annál nagyobb a hazugság.
Egy luxusvonat, ami Moszkva és egy sorsfordító találkozó felé száguld.
Egy CIA-repülő, amit lelőnek az Arany Háromszög dzsungelében.
Egy náci gyűjtemény, mely Nyugat-Lengyelország elérhetetlen hegyeiben rejtőzik.
Egy hiányzó műkincs, a világ nyolcadik csodája, mely már hét évtizede eltűnt.
Egyetlen esély a megváltásra...

„Nemrégiben egy kedves hölgy megkérdezte tőlem a boltban, hogy mivel foglalkozom. Mondtam, hogy írással. „Igen?”, kérdezte. És miket írok? Kezdtem erre mondani, hogy írok történeteket, históriákat, okoskodásokat, írok életrajzot, útirajzot, földrajzot, szívesen vázolok életképet, helyzetképet, arcképet, foglalkozom történelemmel, azon belül is irodalom- és művelődéstörténettel, de vállalok helytörténeti dolgozatokat, szokásom agrártörténeti közleményeket is publikálni, természetesen figyelemmel kisérem a politikai eseményeket és meg-megkommentálom azokat. Ha időm engedi, szívesen értekezem az építészet, a zeneművészet, a nyelvészet időszerű kérdéseiről, gyakran látnak napvilágot kétszázezer példányban gondolataim moziról, táncról, operettről, operáról, nőgyógyászatról, beteg-, csecsemő-, kutya-, és autóápolásról, kozmetikumokról, narkotikumokról, egzotikumokról, konyítok továbbá a pedagógiához, gasztronómiához, kronológiához, mitológiához, kozmológiához, ergonómiához, bronchoszkópiához... Ekkor a hölgy, pedig még a felinél sem tartottam, félbeszakított: „Nem tudná mindezt rövidebben elmondani?” „Rövidebben? Újságíró vagyok”, mondtam, és elvörösödtem akkor.” Igen, Bächer Iván ír. Mindenről. Egyről. Arról az egyről, ami ott van minden mögött, előtt, fölött. Az emberről. Kicsiről és nagyról. Hétköznapiról és különlegesről. Csodabogárról és zseniről. Mozartról és a szomszéd Mariska néniről. Ilyenről, olyanról. Mindről. Csodálattal, hökkenéssel, tisztelettel, szeretettel, indulattal, szenvedéllyel. Egyszóval érzéssel. Beleérzéssel. Megérzéssel. Ráérzéssel. Mert a világból ez érdekli. Csakis ez. Az ember. Arcképcsarnok ez a könyv. Hatvan ember portréja van benne.

Azok az utak, melyek az embert egy titok befogadására éretté teszik, egész pontosan ki vannak jelölve. Irányuk kitörölhetetlen, örök betűkkel vannak előre megrajzolva a szellemvilágokban, ahol a beavatottak a legmagasabb titkokat őrzik. Azokban az ősrégi időkben, melyek a mi "történetünk" előttről valók, a szellem templomai külsőleg is láthatók voltak; ma, amikor életünk annyira nélkülözi a szellemet, abban a világban, mely a külső szem számára látható, nincsenek benne többé. Szellemileg azonban mindenütt megvannak, és mindenki, aki templomokat keres, megtalálhatja őket.
Az ember egyedül saját lelkében találhatja meg azokat az eszközöket, melyek a beavatott száját megnyitják számára. Bizonyos tulajdonságokat egy bizonyos szintű magasabb fokra kell fejlesszen magában, s akkor a legmagasabb szellemi kincsekben részesedhet...
...Ha nem fejlesztjük ki magunkban azt a mélyreható érzést, hogy létezik valami magasabb annál, mint amik mi magunk vagyunk, azt az erőt sem fogjuk megtalálni magunkban, hogy egy magasabb valamihez felfejlődjünk. A beavatott csakis azáltal jutott ahhoz az erőhöz, hogy fejét a megismerés magasságig emelje, hogy szívét a alázat és a mélységes tisztelet mélyéig vezette. A szellem magassága csak úgy ragadható meg, ha az ember az alázat kapuján megy át. Csak úgy juthatsz el a helyes tudásig, ha megtanultad becsülni a tudást. Az embernek természetesen joga van a szemét a fénybe tartani; ezt a jogot azonban meg kell szereznie. 

A legigényesebb, legalaposabb és legaktuálisabb adatokat tartalmazó útikönyv sorozat ezen kötete a Szentföldön segíti alapvető kalauzként az angolul értő Olvasót. A könyv speciális keresztmetszeti rajzokon mutatja be a híresebb épületeket, könnyen átlátható térképekkel segít eligazodni belvárosokban, nevezetsek helyeken. Több száz, külön e könyv számára készült színes kép teszi informatívvá és látványossá a kötetet.

A könyv, melyet a tisztelt érdeklődő a kezében tart Paulisineczné Willem Vera fáradhatatlan és áldozatos munkájával létrehozott fotódokumentum kötete, amely Zebegény múltját tárja fel.
Zebegény a Kárpát-mendence olyan szakrális pontja, melyet az Úristen jókedvében teremtett. A varázs, mely szinte minden ideérkezőt hatalmába kerít, több tényező szerencsés egybeeséséből alakult ki. Legfontosabb a falu kimondhatatlanul szép fekvése, de a régi századokra visszanyúló történeti, kulturális hagyományok és a jó megközelíthetőség is ide sorolhatóak. Mai rangjának és vonzerejének kialakulásában meghatározó szerepet játszott Szőnyi István festőművész Zebegényhez kötődő munkássága, a Kos Károly által tervezett páratlan szépségű „magyar szecessziós" plébániatemplom, és a Maróti Géza által tervezett Nemzeti Emlékhely, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Duna ezüst szalagjára.
Nem véletlen, hogy annyi fotó maradt meg a régmúltból, hiszen a neves művészek, közéleti személyiségek, akik megtalálták a feltöltődésnek ezt a szakrális helyét, a jövő számára megmentendőnek ítélték. Ki-ki a maga tehetsége szerint festményben, fotóban vagy írásban igyekezett átmenteni a jövőnek az itt megélt érzést. Zebegény község polgármestereként azzal ajánlom figyelmükbe ezt a kötetet, hogy a benne megjelenő fotókat vessék össze a ma látható megfelelőjével, és győződjenek meg róla, hogy a hely varázsa ma is a régi, érteke semmit sem csökkent az idők során. Kívánom, hogy minél többen nézzék, élvezzék azt a páratlan élményt, melyet e kötet a múlt megjelenítésével nyújt forgatóinak! 

Tanulmányunkban a közízlés helyzetével foglalkozunk, mégpedig elsősorban azokkal a területekkel, amelyek a rádiózás szempontjából különösen fontosak (zene, irodalom). Eredményeinket megkíséreljük a kultúra egészébe ágyazva vizsgálni, s ahol csak alkalmunk adódik, kitérünk a tömegkommunikációs eszközökkel való ízlésnevelés problémáira is. A felhasznált tényanyag túlnyomó része egy 1964-ben végzett, a kulturális ismeretekre és ízlésre vonatkozó - országos - felmérésünkből származik.
Vizsgálatunk jellegéből adódóan számolnunk kell bizonyos torzításokkal, ezekre esetenként felhívjuk a figyelmet, megjegyezzük azonban, hogy a vizsgálat adatai általában kedvezőbbek a valóságosnál. Adataink azonban - tapasztalataink szerint - még így, „megszépült" formájukban is sokkal közelebb járnak a valósághoz, mint jónéhány szakembernek a közönségről alkotott elképzelése. Egy házi közvéleménykutatás során például 19 irodalmi szerkesztő közül négyen azt gondolták, hogy hazánkban minden felnőtt ismeri William Shakespeare nevét. Országos vizsgálatunk során a válaszadók 40%-a - ez 3 millió felnőttet jelent - elismerte, hogy hírét sem hallotta. De a másik véglet is előfordult: akadt szerkesztő, aki szerint a felnőtt lakosság 90%-ának, sőt olyan is, aki szerint 93%-ának Shakespeare neve semmit sem mond. Valószínűnek tartjuk, hogy sokan lesznek, akik szerint így is sötétebbre festettük a valóságot. 

Norman Mailer ebben a regényben Jézus bőrébe igyekszik belebújni. Az evangélisták elbeszélése után ezúttal magától a mestertől halljuk a történetet. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy egy szakképzett és módfelett istenfélő ács történetét halljuk, aki rendkívüli kérdésekkel viaskodik. Isten beszél hozzám? - kérdezi Jézus. - Vagy képzelődöm? Ha a hang Istentől jön, miért éppen engem választott a fiának? Ha pedig nem Istentől jönnek a hangok, akkor ki adja hozzá az erőt, hogy véghez vigyem ezeket a csodákat? Olyan embernek a beszámolóját élhetjük át bensőségesen, akit nem engednek megállni az útján a látomások, amelyekben részesül, a prédikációk, amelyeket tart, és a csodák, amelyeket véghez visz mindaddig, amíg elérkezik erőinek apokaliptikus végéhez. A regény, miközben szorosan tartja magát az Újtestamentumhoz, elevenen újjáteremti Galilea és Jeruzsálem kétezer évvel ezelőtti életét. A Szentföldön egy önelégült, de félelmetes hatalom uralkodik ebben a kényelmetlenül megmerevedett korszakban, elnyomva a kétségbeesett szegény néposztályokat. Nagy változás kora ez - akárcsak a miénk. Mailer kiemelkedő teljesítménye, hogy újjáteremti számunkra ezt a kort, és megteremt egy embert, aki egészen más, mint a többiek, és aki mindamellett csupa szenvedély és kételkedés, erő és gyengeség - egy isteni és emberi főszereplőt, Isten fiát, aki mégis osztozik a mi állapotunkban.

A Fogság főhőse, Uri, a római zsidó negyedben nő fel, s titokzatos módon lesz tagja a delegációnak, amely peszahkor az adót viszi Jeruzsálembe. Életét végigkíséri a kamaszkori rémület: az apja nem szereti őt. Érthetetlen, miért küldik a veszélyes és fárasztó útra e testileg gyenge és vaksi fiút. Uri életén keresztül bepillanthatunk a zsidó, a görög és a latin közösségek hétköznapjaiba, politikai intrikák kulisszái mögé. Urit mindig másnak, többnek hiszik, mint aki, s így hol együtt vacsorázik Pilátussal, hol tolmácsol a császár előtt, hol a legsanyarúbb számkivetettség várja. E fordulatos regény ugyanakkor kegyetlen beszámoló a világ romlottságáról, és a magyar irodalom újabb nagyszerű apa-regénye.

Szülőnek lenni a feszültség és az öröm különös elegye. Amikor a fiaim még kicsik voltak, ráébredtem, hogy ha velük vagyok, mindig valami idegesség vesz rajtam erőt, miközben a kelleténél többet figyelek rájuk, aggódom értük és igazítom helyre őket. Tőlük távol azonban – például ha előadó körúton tartózkodom – büszkeség és szeretet érzése kerít hatalmába. Olyankor szégyenkezem, hogy jelenlétükben nem vagyok képes kifejezni örömömet és csodálatomat – szégyenkezem magam miatt és őmiattuk is. Idegen nagyszülők segítettek ennek felismerésében. „Miért nem szereztek nekem annyi örömöt a gyermekeim, mint most az unokáim?” – kérdezgettek. Lassan rájöttem, hogy nem kivételes, hanem nagyon is szabályszerű, ha a jó szülő aggódik és helyreigazít, mivel a szülői szeretet nem csak ölelgetés, sugárzó büszkeség és hencegés. Hozzátartozik, hogy gyerekeinket olyanoknak szeretnénk láttatni a rokonok, a barátok szemében, akik segítőkészek és udvariasak, tanáraik elismerését pedig azzal szeretnénk kivívni, hogy jól teljesítenek. Ez annyit jelent, hogy olyan felnőtté neveljük őket, aki lelkiismeretesen dolgozik, rendes szomszéd, hű házastárs és kötelességtudó szülő. A nevelés legalapvetőbb szintjén tartani. E gondok miatt válunk aggályoskodó szülőkké. És a jutalomra – egy-egy elismerő szóra vagy látványos eredményre – bizony várni kell. Legyünk tehát türelmesek!