Antikvárium

"A valóságot megírni mindig nagyon nehéz, így hát az igazság kedvéért megengedtem magamnak, hogy néha egy kicsit túllépjek rajta vagy egy kicsit eloldalazzak mellette. Ennek a könyvnek minden eseménye és szereplője a képzelet szülötte, de van valami közük az igaszsághoz."

Temesvári Pelbárt művei Európa-szerte több generáción keresztül a gyakran kiadott és sűrűn forgatott könyvek közé tartoztak, miközben alakját, jellegzetes szerzetesi arcélét már-már elfelejtették az utódok, sőt nevét is egyre bizonytalanabbul írták. »Jeles tudományú férfiú, de idomtalan, görbe orrú és rút ábrázatú ember volt, akit gúny és nevetség tárgyául vettek« - mindössze ennyi maradt Istvánffy Miklós humanista történetíró emlékezetében nagyjából száz évvel később.
Pelbárt ijfú éveiről semmi bizonyosat nem tudunk. Alighanem 1435 táján született, talán Temesvárott (a korabeli névadási gyakorlat mindig egy közelben fekvő nagyobb települést nevezett meg szülőhelyeként, innen a bizonytalanság). Keresztneve állítólag Paulus (=Pál), szerzetesi neve Pelbartus (=Pelbárt), apja Ladislaus (=László). Ő maga Pelbertus de Temeswar formában írta nevét, de a későbbi fejlesztésekben már összevissza Pelivartus, Pilibart formában is találjuk. Mindez azt mutatja, hogy németből eredeztethető keresztneve (Willibord) idegenül hangzott, jóllehet a középkori hely- és személynévadásban egyáltalán nem ritka ekkor Magyarországon.

Ez a kiadatlan mű az író otthonában talált kéziratokból, levelezésekből és egyéb dokumentumokból álló hatalmas iratanyagból került elő Robert Merle 2004-ben bekövetkezett halála után. Amikor gyermekei később elolvashatták a rövid, irodalmi értékekben mégis bővelkedő, igen tömör szöveget, egyhangúan a kiadása mellett döntöttek. Bemard de Fallois azonnal e terv mellé állt.
Robert Merle élete során sosem tett említést erről az írásáról. Keletkezésének időpontja és előzményei csak az apám életrajzának megírásához összegyűjtött temérdek jegyzetből állapíthatók meg. A szöveg azonban kétséget kizáróan Robert Merle első irodalmi alkotása, amelyet több mint fél évszázadon keresztül titokban tartott. 

Életében kevesen méltányolták ezt a különös-kalandos életű, zárkózott írót. Maga is csak arra számított, hogy majd ennek a regényének a megjelenése után ötven esztendő múlva, 1880-ban lesz része megértésben és elismertetésben. Jóslata beteljesedett, sőt Stendhal, a művész és az ember ma érdekesebb és népszerűbb, mint valaha. Palástolt érzelmességében és értelmi fegyelmében két világ, a XVIII. és a XIX. század munkál, és talán ez a - korunktól sem idegen -kettősség teszi, hogy ez az éles szemű katonatiszt és precíz tisztviselő, szenvedélyes-olaszos műkedvelő és gyanakvó diplomata olyan mélyen átéli, de egyszersmind kívülről szemléli, és művészetében hitelesen jeleníti meg kora emberi-társadalmi élményét. A Vörös és fekete többszörös szín-jelképrendszere azt fejezi ki, hogy a XIX. századelő Franciaországában az egyszerű ember gyereke csak a vörös katonadolmányban vagy a fekete reverendában érvényesülhetett, de a vörös és fekete, a rulett két színe, azt is felidézi, hogy minden ilyen vakmerő törekvés mögött egy szerencsejáték kockázata borong.

Tanulmányunkban a közízlés helyzetével foglalkozunk, mégpedig elsősorban azokkal a területekkel, amelyek a rádiózás szempontjából különösen fontosak (zene, irodalom). Eredményeinket megkíséreljük a kultúra egészébe ágyazva vizsgálni, s ahol csak alkalmunk adódik, kitérünk a tömegkommunikációs eszközökkel való ízlésnevelés problémáira is. A felhasznált tényanyag túlnyomó része egy 1964-ben végzett, a kulturális ismeretekre és ízlésre vonatkozó - országos - felmérésünkből származik.
Vizsgálatunk jellegéből adódóan számolnunk kell bizonyos torzításokkal, ezekre esetenként felhívjuk a figyelmet, megjegyezzük azonban, hogy a vizsgálat adatai általában kedvezőbbek a valóságosnál. Adataink azonban - tapasztalataink szerint - még így, „megszépült" formájukban is sokkal közelebb járnak a valósághoz, mint jónéhány szakembernek a közönségről alkotott elképzelése. Egy házi közvéleménykutatás során például 19 irodalmi szerkesztő közül négyen azt gondolták, hogy hazánkban minden felnőtt ismeri William Shakespeare nevét. Országos vizsgálatunk során a válaszadók 40%-a - ez 3 millió felnőttet jelent - elismerte, hogy hírét sem hallotta. De a másik véglet is előfordult: akadt szerkesztő, aki szerint a felnőtt lakosság 90%-ának, sőt olyan is, aki szerint 93%-ának Shakespeare neve semmit sem mond. Valószínűnek tartjuk, hogy sokan lesznek, akik szerint így is sötétebbre festettük a valóságot. 

Az argentin Jorge Timossi dokumentumkönyve a chilei fasiszta államcsíny napjának eseményeit és a közvetlen előzményeket foglalja össze, Salvador Allende családtagjainak és az elnöki palota életben maradt védőinek tanúvallomása alapján, közvetlen közelről láttatva Allende elnök tragédiáját és a palotát védő csoport reménytelen harcát a túlerővel szemben.

A szibériai Petőfi-kutatás eseményei és irodalma időrendi sorrendben.

Egy kitelepített család az Isten háta mögött. Egy testvérpár: az egyiket a szavak érdeklik, a másikat az Isten. Nem tűnik ez feloldhatatlan ellentétnek. Az idősebb fiú mondatokból épít láthatatlan világot, süketnéma öccse szavai ugyan nem hallhatók, mégis ő meséli el a történetüket. Most akkor melyikük a Júdás? Az anya nem keresi senki kedvét, az apa iszik. Az egri nagymamával csak titokban lehet találkozni, a másik meg bár velük él, folyton az Úrral beszélget, és magát a jóságot keresi. Na és az Isten: a Mennyben, a kereszten, a káromló szavakban, az imákban és a saját történetében. A szomorú, boldog Isten. Az Egyszerű történet vessző száz oldal második könyve az istentelen 20. század közepének regénye, szereplői mind a saját útjukat járják, bár egyetlen szobában élnek. Hogy a kiszolgáltatottság választja el őket, vagy eleve el vannak választva egymástól, azt csak az Isten tudja. Mindegyikük magányos. Az Isten is: a Mennyben, a kereszten, a káromló szavakban, az imákban és a saját történetében. (Péczely Dóra)

A könyv lebilincselő portré Johannes Vermeerről, a tizenhetedik századi híres delfti művészről, a Leány gyöngy fülbevalóval és a Delft látképe festőjéről. A szerző olvasmányosan és igényes alapossággal mutatja be Vermeer személyét, megidézi a kor szellemét, élénk részletességgel írja le a művész és a korabeli Delft életét, s a ragyogó, már-már misztikus festmények művészi és tudományos hátterére is kitér. Nagyszerű, olvasmányos művészettörténeti munka, amelyből az érdeklődő közelebb kerülhet "a fény festőjéhez".

Hauser legyintett.

- Hagyjuk ezt - mondta -, most végre megértette, mi a tét, fölösleges tehát folytatni a példálózást... Megkapja tőlem a szóban forgó összeget és hozzá egy saját személyére kiállított bónuszt, amelynek összegszerűségéről még tárgyalnunk kellene. Ellenértékként a mondjuk másfél millió dollárért azt óhajtom, hogy a további kutatást azonnal szüntesse be, és minden olyan dokumentumot és feljegyzést, amelynek már birtokába jutott, nekem átadjon vagy a jelenlétemben megsemmisítsen. Oké?