Robert és Michael Meeropol - A fiaitok vagyunk (Tények és Tanúk sorozat)

A Kallocain - Leo Kall talámánya - olyan szer, melytől a gyanúsított őszintén vall, mindent, még legrejtettebb érzéseit és gondolatait is. Ilyen szerre van szüksége annak a Világállamnak, mely a félelemre, szorongásra, katonai vasfegyelemre, kiszolgáltatottságra építi rendjét. És ilyen "hadpolgárra", mint Leo Kall, aki - a rend neveltjeként - teljes odaadással szolgálja Kallocainjával az "államellenes lelkületűek" leleplezését, mígnem egyszer szembe találkozik önmagával...

"Przemysltől számítva 28 nap tartott hosszú utazásunk. Hej, szép magyar hazánk és szeretteink! Ha rátok gondolunk, bánatos, betegek vagyunk, hogy milj messze, messze vagyunk tőletek Délkeleten, Ázsiában, de azért a lelkünk álmunkban mindig csak otthon jár. Április 15-én megkezdődött nékünk a lágerkoszt. Naponta fejenként 3 font fekete kenyeret, levest és délben, leves után keményre főtt, olajos kását kaptunk, meljnek igen nehéz szaga volt, és ezen felül egy-egy pár kockaczukrot is és csáját. De hamarosan jött az idő, hogy az élelmet szűkebbre vették... Majd aztán később nagyon keveset kaptunk mindenből. Csak a nehéz hónapokból kaptunk sokat, ami évekre rúgott."

Színes, élvezetes, dokumentatív értékű önéletrajzi beszámoló Ábel Olga könyve. A bözödújfalui székely zsidó - szombatos - leszármazott, aki negyedszázadnál többet töltött el különböző erdélyi és hazai újságok redakcióiban, emlékei kútjából nemcsak magazinszenzációkat, szakmai intimitásokat, politikai "színeseket" merít. Helyet kapnak könyvében a faji előítélet miatt igen sok emberi megpróbáltatásnak kitett élet szokványosabb eseményei is. Megismerjük belőle a földbérletekkel bajlódó, korán elhunyt apát, a több gyerekért helytálló édesanyát, testvéreket, férjet, barátokat és mindazokat a személyeket, akikkel a sors munkája során (vagy kényszerélete során) összehozta. A két világháború közötti erdélyi magyar sajtóviszonyok jellemző kórtüneteiről beszél, hogy utána mint bergen-belseni KZ-fogoly, majd mint svájci "csereáru" számoljon be hitelesen élményeiről. Az ötvenes évek magyar sajtóéletének apróbb-nagyobb, sőt tragikus eseményei egészítik ki felszabadulás utáni életbeszámolóját.

"Akkor kellett volna csak igazán látni, merni, amikor a kokárdás, vitézkötéses frázissziporkák elvakítottak, amikor a hamis és hazug tájékoztatások ködfejlesztői a leghangosabban sisteregtek, amikor az Árpád-sávosok által fellobantott máglyák füstje fojtogató felhőben gomolygott. Most látom mindezt tisztán, világosan. Most, amikor vak vagyok."