Antikvárium

"Azt hiszem, minden, amit valaha is tettem és írtam, csupán előkészület volt ehhez a könyvhöz." - mondta műveiről a szerző, s bár nem önéletrajzi regényt írt, hősének sorsában, világszemléletében Eric Knight életútjára, mélységes humanizmusára, nemes emberségére ismerhetünk.
Egy esztendővel a halála előtt fejezte be életének főművét, ezt a regényt, melynek minden sorát az igazság kimondásának felelősségérzete hatja át. Knightot mélységesen felháborította az angol uralkodó osztály bűnös nemtörődömsége, amellyel a fasizmus térhódítását szemlélte. Regénye mindenekelőtt vádbeszéd e politika ellen. Knight a háború komor, mégis reményteli, változásokat ígérő napjaiban, lázas gyorsasággal, szinte az eseményekkel egyidőben írta meg művét, a munkásosztálynak az egész nemzetért való felelősségét átérezve, az igazság kimondásának szenvedélyével. Ezt a felelősséget ábrázolta a kiváltságos osztályokért harcolni többé nem akaró, a hazájáért, a jövőért a harcot mégis vállaló főhős válságában.
Eric Knight maga is vállalta a harcot ezekért az eszmékért és reményekért. 1943-ban, szolgálati útján zuhant le Franciaországban.

Ebben a végtelenül megindító és szórakoztató emlékiratban Láng György meséli el a maga rendkívüli életét. Az Ő amerikai életútja valóban egyedülálló, és nagyon örvendetes hogy ösztönző történetét megosztja a világgal. A zenének szentelt fiatalsága után, gyötrelmes, személyes tragédiákon át jut el a győzelemig, mint világhírű vendéglátási szakember, és mindvégig épen megőrizte életszeretetét, valamint azt a képességét, hogy örömet szerezzen másoknak. Kétségtelen, hogy munkássága jelentős mértékben gyarapította Amerika kulturális örökségét.

"Ha az életemet történetként kívánom látni (és ki ne kívánná ismerni a saját történetét, melyet aztán megnyugodva - vagy éppenséggel nyugtalanul - a sorsának nevezhet), akkor B. történetét kellene elmondanom" - írja Keserű, Kertész Imre új regényének egyik hőse.
Keserű, foglalkozására nézve irodalmi szerkesztő, megpróbálja felkutatni különös barátja, B., az író utolsó, eltűntnek hitt regényét. Annál is inkább, mert B. éppen a rendszerváltás idején, 1990-ben öngyilkosságot követ el. Mi motiválja végzetes tettét? Demonstráció? Rezignáció? Hagyatékban maradt drámájában ugyanis B. kísérteties előrelátással megírja Keserű és baráti köre jövőjét. Azt, hogy hogyan csúszik ki majd kezükből a saját életük, s hogyan válik "úgynevezett valósággá" mindaz, amit egykor kétségbevonhatatlan valóságnak, az életüknek hittek. Lényegében: hogy hogyan válnak a rendszerváltással véget ért negyven év túlélőivé, mint ahogyan ő, B. is csak képtelen auschwitzi születésének véletlen túlélője.
Mi sem érthetőbb, mint hogy Keserű valósággal beleássa magát B., az ő - Keserű - számára annyira fontos, szinte példaszerű életébe: mániákusan igyekszik megérteni B. sorsát, szerelmi életét, halálának okát és körülményeit.
A Felszámolás tehát "nyomkeresés" is: nyomozás egy eltűnt kézirat és tűnőfélben lévő életek után. Egyúttal úgy tűnik, hogy bezárul az alkotó kör, amelyet Kertész Imre maga köré meghúzott: ha a Sorstalanság, A kudarc, a Kaddis a meg nem született gyermekért után eddig trilógiáról beszéltünk, az új mű, a Felszámolás ezt a sort most tetralógiává egészíti ki.

James Herriot az egyik legnépszerűbb angol szerző, aki hosszú állatorvosi pályájának élményeiről több sikeres könyvet írt. Ezek jó része nálunk is megjelent. E műve a második világháború utáni évtizedekben, a hatvanas években "született" és yorkshire-i prakszisának humoros történetein kívül külföldi "kiküldetéseiről" is számot ad, ahol is mint állatszállítmányok gondos kisérőjeként szerzett élményeit osztja meg az olvasóval. A végtelenül ember- és állatszerető író visszaemlékszik a háborúban szerzett kivételesen kalandos élményeire is. A szerzőnek ez a könyve először olvasható magyar nyelven.

Féja Géza tanulmánykötetének alapját a mintegy fél évszázada, először 1937-ben megjelent irodalomtörténetének első kötete, a Régi magyarság képezi. A változatlan ismételt megjelenések (1941, 1943) után az író 1960 körül vette újra elő művét és fogott hozzá annak átdolgozásához. Új szempontok vezették: nem folyamatos irodalomtörténetet kívánt írni, hanem kedvelt régi magyar íróinak portréit akarta minél személyesebben, minél inkább az olvasó érdeklődését felkeltő módon megeleveníteni. Már az alapmű is fordulatot jelentett irodalomtörténet-írásunkban: ráirányította a figyelmet az akkor még igen háttérbe szorult régi magyar kultúrára. A jelenlegi (az író fia, Féja Endre által véglegesített) kötet újdonsága a régihez képest nemcsak abban áll, hogy a portrésort bővítette a korábbi változatban még nem szerepelt néhány íróval (Kemény János, Szalárdi János, Árva Bethlen Kata, Hermányi Dienes József, Bod Péter stb.), hanem abban is, hogy élesen elemzi a kölcsönhatásokat az irodalom és a vallási mozgalmak (protestantizmus, unitarianizmus, kálvinizmus, jezsuitizmus, janzenizmus), illetve a vallási irányzatok és a politika között. Ezért ha személyesek is a portrék, eleven személyiségek tekintenek is ki a lapokból, mögöttük ott húzódnak Magyarország művelődéstörténetének legfontosabb vonulatai Janus Pannoniustól Orczy Lőrincig. 

A "Labirintus" a Letelier-gyilkosság nyomozásának története. A politikai újságíró Taylor Branch és szerzőtársa Eugene M. Propper washingtoni államügyész-helyettes, a vizsgálat vezetője páratlanul izgalmas könyvben számolnak be az igazságszolgáltatás és az államilag irányított terrorizmus küzdelméről. Találkozunk olyan rendőrtisztviselőkkel, akik saját informátoraikkal hadakoznak, terroristákkal, akik társaik árulásától rettegnek, a bürokrácia hálójában vergődő ügyészekkel, családjukat óvó gyilkosokkal. S közben új, érdekes képet kapunk a politikai terrorizmus természetrajzáról és az amerikai jogszolgáltatás számunkra alig ismert világáról.

Egy orosz zsidó emigráns Izraelben. Egy látását és ihletét vesztett költő a politika boszorkánykonyhájában. Egy cinikus humanista és kozmopolita hazafi. Egy homoszexualitását felvállaló, érzelmi stabilitását kereső fiatal férfi. Egy szövevényes politikai bűnügy célpontja vagy véletlen áldozata, botcsinálta detektívvé lett értelmiségi… Mindez egyetlen, összetéveszthetetlenül egyéni és magával ragadó figura: Nathan Kazakov, a regény tragikomikus hőse és metszően ironikus hangú elbeszélője. A Vak Izrael nemcsak a legjobb krimik sodrásával és izgalmával vetekszik, hanem egyúttal hiteles és sokszínű látlelet a mai Izraelről és általában a politika működéséről. Vak hősének abszurd sorsát és gondolatait követve egységes és lenyűgöző élménnyé formálódnak a politikai, pszichológiai, szexuális, történelmi és vallási szálak, nem utolsó sorban a szerző lenyűgöző nyelvi gazdagságának köszönhetően.

A "nagy mesemondó" több mint száz éve, 1869-ben írta ezt a regényt, az 1848-as magyar szabadságharc hőskölteményét. Nagy művészi erőkkel ábrázolja a gigászi küzdelem tömegjeleneteit: gyűléseket, forradalmi pillanatokat, csatákat. Budavár ostromát, és bemutatja az egyes emberek válaszát a nagy idők szavára, az önfeláldozó küzdelemtől a meghunyászkodáson át az aljas árulásig. Hőskölteményét azonban népmesék módján szövi az író, voltaképpen három fiútestvér történetét olvassuk, közülük a legfiatalabb, a legkisebb és a leggyengébb adja a legnagyszerűbb példát a szinte emberfeletti hősiességről. A regény minden sorát a hazaszeretet és az erkölcsi nagyság iránti lelkesedés fűti.

Bár a legtöbb Örkény-drámát élénk visszhang, olykor éles vita követte, a legellentétesebb vélekedéseket és reakciókat talán legutolsó műve, a Forgatókönyv váltotta ki. Tragikus körülmények között született: az író a halálos ágyán fejezte be a kéziratot 1979 júniusában. Még ez évben megjelent könyvalakban; 1982-ben került színpadra.

A mű alcíme: tragédia. Az elvont általánosságok, majd a pesti kisvilág után Örkény ebben a darabban ismét a történelem, a magyar történelem közegét választja, akárcsak a Pisti a vérzivatarban című műben. Ismét a történelem buktatóinak, veszélyeinek kitett embert viszi színpadra; a választani kényszerülő, dönteni, cselekedni akaró, az ebbe belebukó és önmagával meghasonló embert. A darab körüli vitában nyilvánvalóan az is közrejátszhatott, hogy Örkénynek ez a műve a legközvetlenebbül, legerőteljesebben politizáló darab: kegyetlenül őszinte felidézése a magyar történelmi közelmúlt tragikus eseményeinek. A szerző azonban nem tesz kísérletet a tragikum feloldására, a meghasonlás, a diszharmóniák elsimítására, vagy legalábbis a kibontakozás, a folytatás lehetőségének felvillantására – mint az összes többi művében. Sőt, mintha az lenne a célja, hogy minél koncentráltabban, feloldhatatlanságukat szinte hangsúlyozva állítsa színpadra, jelenítse meg a színpadon ezeket a diszharmóniákat.

Az ifjú írót meleg tüzű tekintetével regényes táj közepén, jón oszlopfőn ülve ábrázolta a művész, Stunder, s jellemző módon a lázadó nagy eszménykép, Rousseau mellszobrát is oda festette - ahogy az is jellemzők, hogy idővel (a vászon sérülése folytán) a romantikus angolkert s Rousseau alakja egyaránt eltűnt a képből: Ferenczy István klasszicista márványszobra s a későbbi ábrázolások hűvösebb, fanyarabb, voltaire-i arcát hagyták ránk Kazinczynak, amint csípős epigrammái, metsző tollcsatái is. A kötet restaurátori munkája a hitelesebb, eredeti képet igyekszik életre kelteni: a franciakertté nyesegetett Pályám emlékezete mögött az első kidolgozások s a kiadatlan naplók Confessions-őszinteségű őskertjét s benne szépprózánk mindmáig kellően föl nem fedezett nagy ember- és korábrázoló stílusművészét, akinek drámai elevenségű önéletrajzi írásai voltaképp a hiányzó XVIII-XIX. századi magyar társadalmi regényt pótolják.