Antikvárium

A magyar művészet történetének könyve megcsonkítva maradt ránk. A középkor gazdag lapjainak javarészét kitépte, A XVI., XVII. és XVIII. század fejezeteinek pedig létrejöttét akadályozta meg a török háborúk és a török hódoltságot felvált Habsburg-uralom elleni harcok szakadatlan áradata. A török hódítás ékként nyomult az ország szívébe és éppen a leggazdagabb központi részeken tűzzel-vassal pusztította a múlt művészeti emlékeit, úgyhogy jóformán csak a meg nem szállt országszélek emlékanyaga maradt meg. A nagymértékű pusztulás az amúgy is romlékony és könnyen kallódó rajzokat érintette a legsúlyosabban. A magyar rajztörténet néhány szórványosan megmaradt oldalát évszázadok hiányai választják el egymástól.

Choderlos de Laclos fordítása közben vetette papírra Örkény István: "a férfiak és nők pöre máig is eldöntetlen, mert eldönthetetlen: Laclos sem hozhatott benne ítéletet. De övé a dicsőség, hogy a különnemű lényeknek ezt az öröktől fogva tartó és sohasem szűnő gyengéd és mégis vérszomjas viaskodását bámulatos elemző készséggel, korát megelőző lélekismerettel s a maga teljes drámai izzásában írta meg." Choderlos de Laclos a XVIII. század végén, a nagy történelmi földrengések korában írja meg művét, melynek lelkes hívei voltak - köztük nem kisebb egyéniség, mint a zseniális Stendhal - és bigott ellenzői. A múlt században például megjelentetését, árusítását is bírósági hercehurca követte. Tiltott gyümölccsé változott ez a nagyszerű, őszinte könyv, amelyben férfiak és nők cselszövései, praktikái, az udvarlások és szövevényes testi-lelki kapcsolatok előterében mindvégig ott van a legyőzhetetlen Erósz.

Napjaink nagy gondolkodói közül senki nem viseli annyira a szívén a racionalitás és a keresztény hit összebékítését, mint Hans Küng. Fáradozása különösen azon a területen döntő jelentőségű, ahol a természettudomány és a vallás találkozik, és ahol olyan kérdésekről esik szó, mint: Miért van egyáltalán valami, és miért nincs inkább semmi? Mi az ember és a világ eredete? Sokéves kutatásaira támaszkodva Hans Küng sorra veszi a központi kérdéseket: Isten volna a kezdet? Teremtés vagy evolúció? Minden csak véletlen? Csak illúzió az akaratszabadság? Könyvében bemutatja a természettudomány, a filozófia és a vallás válaszait.

J. Herriot önéletrajzának egy részét már jól ismeri a magyar olvasók nagy tábora. A Gondolat Kiadó most az autobiográfia első részét, a pályakezdő fiatal állatorvos legelső éveit felidéző novellákat adja közre.
A szerző nemcsak a gyógyításnak, a tollnak is jeles mestere. Az egyes fejezetek rendszerint egy-egy farmernél tett látogatást, kalandos, nem egyszer izgalmas műtéteket, kezeléseket örökítenek meg. Bepillantást nyerhetünk a yorkshire-i farmerek életmódjába, megismerkedhetünk sajátos erényeikkel, hibáikkal, de feltárul előttünk három fiatal állatorvos magánélete is. Herriot önmagát sem kíméli, amikor őszintén beszámol tévedéseiről, nevetséges helyzeteiről.
Herriot kitűnő ember- és állatismerete, humánuma és humora átsüt könyvének minden fejezetén. A karakterek a történet során bomlanak ki, s Herriot szeretetteljes humorral világítja meg egyik-másik jellemző vonásukat. Szinte ninden történetenek megvan a helyzet- vagy jellemkomikumból adódó humoros csattanója

A Brandenburgi kaputól Schinkel világáig, a Bauhaustól Fosterig, Libeskindig, Perrault-ig és Peiig: az egykori választó fejedelmi központból Németország fővárosává előlépett Berlin nemcsak politikai lázongások helyszíne volt, hanem kiváló építészek munkahelye is, akiknek szellemiségét félreérthetetlenül magában hordozza a metropolis. Múltját nemcsak építészete őrzi, hanem az a százötven múzeum is, amely közül sok központi szerepet tölt be a nemzetközi művészeti életben. Berlin mindig is izgalmas város volt; és ma, amikor egyszerre új és régi főváros, még vonzóbb az utazók számára.

A szerző hajdani ajánlása ma is helytálló: "Kezdők és haladók, hagyománytisztelők és forradalmárok, szegények és gazdagok, egészségesek és diétások mind nagy haszonnal forgathatják e kötet lapjait s kellemes ismeretséget köthetnek a konyhaművészet legmodernebb újdonságaival is." Ínyesmester néven lett Magyar Elek, a fehér asztal örömeinek és a konyha gondjainak egyik legismertebb szakembere. Fejezetek az ínyesmesterség köréből címmel 1928-tól a reggeli lapban, a Pesti Naplóban minden vasárnap egy teljes újságoldalon jelentek meg gasztronómiai írásai. A Pesti Naplóban közölt írásainak első néhány évi terméséből született meg Az Ínyesmester szakácskönyve (1932). Ezt hamarosan követte Az Ínyesmester 1000 új receptje (1935), melynek néhány fejezetével kiegészítve kerül ez az irodalmi szakácskönyv újra meg újra az olvasók elé.

Történeti kronológiánk a történeti érdeklődésű szélesebb olvasóközönséghez szól. Segédeszköz szeretne lenni oktatók, tanárok, diákok számára, de igyekszik eligazítani a kutatót, a szakembert is. Jellegénél fogva főként eseménytörténetet nyújt, és mindazokat szolgálni akarja, akik tudományos szinten tájékozódni óhajtanak az egyetemes és a hazai történelem lényeges eseményeiben és kíváncsiak a fejlődés mozzanatainak pontos időpontjára.
Módszerében a könyv a történettudomány egyik legrégibb és legsajátosabb vonását követi: az események kronológiai, időrendi sorrendjének rekonstrukcióját. Így folytatni szeretné azokat a hagyományokat, amelyeket történész elődeink végeztek az ókori kelet kronológiai tábláinak összeállításától a modern időrendi művek megalkotásáig. Munkánk összeállítását nemcsak egy romániai magyar nyelvű egyetemes történelmi összefoglaló hiánya indokolja. A világviszonylatban megjelenő általános vagy szakosított szintézisekben a történeti folyamatok értékelő bemutatásakor egészen háttérbe szorulnak a pontos adatok és az időrendi szempontok, elhalványul a tér és az idő. Ezeknek pótlására az utolsó lapokon időrendi táblákat mellékelnek. Munkánkban tehát a legfontosabb, legszükségesebb, leglényegesebb történeti adatokat foglaltuk időrendbe, hogy az emberiség fejlődésének a gerincét rekonstruáljuk. Ezen túlmenően arra törekedtünk, hogy az adatok, események ne elszigetelten jelentkezzenek, hanem szervesen a történeti folyamatba ágyazva. Nemcsak politikai jelzőköveket akartunk felállítani, hanem igyekeztünk felvázolni a társadalmi, a gazdasági, a művelődési, a vallási élet eseményeit, továbbá a technika, a tudomány és a művészet fejlődését, hogy az egyes adatok tükrözzék mindazt, amit e területeken az emberiség megvalósított. Törekvésünk az volt, hogy az egyetemes történelem gazdag és bonyolult világából a leglényegesebb anyagot vegyük be. A kötött terjedelem azonban gyakran arra kényszerített, hogy egyes területek, népek története kimaradjon vagy szintetizáltan, csak a legfontosabb történelmi mérföldkövek megemlítésével szerepeljen. Érvényesítettük a jelenkori történettudomány alapvető szempontját, hogy egyetemes történet címén ne Európa történetét nyújtsuk, hanem a legrégibb koroktól kezdve egészen napjainkig szerepeljen valamennyi földrész, természetesen a maga hozzájárulása arányában.
Mivel elsődleges célunk az volt, hogy az adatok útvesztőjében eligazítást, tájékoztatást nyújtsunk, történeti adatainkat jól átgondolt rendszerbe kellett foglalnunk. Könyvünk szerkezete mindenekelőtt a történelmi materializmus korszak-beosztását követi, míg akkor is, ha a szerzők tudják, hogy a megadott periódusokba nem mindig illeszthető bele az egyes országok, sőt kontinensek történetének sajátos alakulása. Az időrend mellett az adatokat összefüggő földrajzi egységbe helyeztük el.

„Az ​itt olvasható írások nagy része az Új Ember című katolikus hetilapban jelent meg, Jegyzetek a liturgiáról cím alatt. Hozzájuk adtam még néhány hasonló terjedelmű és műfajú cikkemet más fórumokon megjelentek közül. Valamennyi naplójegyzetként készült, alkalmi jellegüket e könyvben is megőrzik. Noha megpróbáltam őket tárgykörük szerint csoportosítani, természetesen nem adnak kerek egészet, s olykor az ismétlés sem kerülhető el e műfajban.

Természetes, hogy nem minden cikk mondanivalójával ért egyet minden olvasó. Megesett korábban az is, hogy egy-egy cikket valaki provokálónak vagy bántónak talált. Ennek három oka lehet: az, hogy e cikkek valóban mai nyelven íródtak; hogy szerzőjük — az Egyház iránti hűség és készséges engedelmesség mellett is — egy szuverén értelmiségi; s az, hogy a tárgyalt kérdések valóban, belsőleg érdeklik és izgatják. Ilyen olvasókat is vár: a mai magyar nyelvet értő — az Egyház iránti hűség és engedelmesség mellett is —, önálló gondolkodókat, s hozzá olyanokat, akiket valóban, belsőleg érdekelnek és izgatnak e problémák. Az olyan olvasók, akiket már foglalkoztattak, megdolgoztattak, olykor meggyötörtek e kérdések, talán megértéssel és szimpátiával fogadják, ha valaki megosztja velük örömeit és aggodalmait.”

Bevezetés.
Húsz évszázad előtt a világ alá volt vetve a zsarnokoknak, vagyis a királyoknak és papoknak, a kik felhasználva a különböző vallásokat, a melyeket követtek, rabigába hajtották és kizsákmányolták a népeket. Jézus Krisztus akkoriban még nem ajándékozd meg a világot isteni tanaival, a melyek annak újjászületését voltak eszközlendők. Még nem halt meg a keresztfán hogy szabadságot adjon a világnak. Az Evangélium még nem létezett.
Azóta mindenki oktatva lőn a keresztyén hitre.
Az apostolok és Krisztus Jézus tanítványai nem érték be azzal, hogy a nemzeteknek hátrahagyják isteni mesterök tanait, hanem meg is haltak azoknak védelmében.
A keresztyénség első századaiban a pápák és keresztyén papok követék az apostolok által eléjök irt ösvényt, ők is mint ezek, még a hóhér bárdja alatt is hirdették a keresztyén hitet és a vértanuk vére megtermé gyümölcseit.

Christel és Isabell Zachert könyve különös, fájdalmas csemege az olvasónak. És egyáltalán nem borzadva írom le ezt így - bár a naplóregény a halálról szól. Egy tizenötéves kislányról hirtelen kiderül, menthetetlen rákbeteg. Hogyan éli meg a remények és a végveszélyek hullámvasútját ő és családja, erről számol be az édesanya, aki barátnőként, szellemi társként, önfeláldozó ápolónőként kíséri és támogatja Isabellt a szenvedések árkain, melyekből nem tért még meg utazó. S mégis, ebben a könyvben mintha örökké vasárnap lenne, és mintha folyton friss takarók fehérsége villogna, és a kórházszag mennyei illat volna! Mi teszi a csodát?