Termékek szűrése

Ennek a regénynek nem megfejtése van, hanem értelme. Nem úgy rejtély, mint egy rejtvény, hanem úgy titok, mint egy atom. A Médium: élethalálharc. Nem valakié, hanem az élet és halál harca egymás ellen - vallja művéről a szerző. Drámai viadal Iriri, a kertész és Maranhaó, a prosectorium nagy hatalmú ura közt, az éjjel és nappal, ember és természet, egy titokzatos kór és az életvágy közt: a meghasonlott emberiség küzdelme önmagával.
A kór, amiről szó van, a selvae nihilum, csak a képzeletben létezik, kiváltó okára mégis mindnyájan - fájdalmasan - ráismerünk. Ez a kiváltó ok: az élővilág egyre fokozottabb veszélyeztetettsége, s eme élővilág jelképe itt: Amazónia. A képzelet társul a valósággal. A személyes haláltól való félelem ezen a ponton nő át Iririben, a főhősben az egyetemes élet féltésévé, s a mondanivaló is itt emelkedik általánossá.
A Médium egyetlen selvaae nihilumos nagyroham története estétől hajnalig, de végighullámzik rajta Iriri gyermekkora is, a vajákos, nyers, paraszti élet, a maga teljes színorgiájával.
Mint mindebből kitetszik, e regény a jövő századba átnyúló problémákat - is - feszeget, ugyanakkor évezredek mélységéből merít. Sajátos nyelven szól hozzánk, a nyelvteremtő tehetség szuggesztív erejével, s anyagát egyszerre szövi át a szívszorító tragikum és a megdöbbentő, dús, groteszk humor - az élet és halál örök kettőssége. Mert a Médium, noha halálról szól - éppenséggel életet sugall, az élet mellett teszi le voksát a fiatal szerző, az élet mellett, mely a reményt soha nem adja föl.

Olyan országot járunk be most, mely már a bibliai idők előtt is létezett, gazdag kultúrája volt, a látogatók előtt mégis alig ismert. A Földközi-tenger egykori hajósai a keleti partvidéket Levantének nevezték, mely elnevezés a 20. század elejéig fenn is maradt. Jelentése: "a hely, ahonnan a hajnal érkezik". Ez az ország Libanon, nagy történelmi útkereszteződés a Közel-Keleten.
Libanon, a cédrusok árnyékában fekvő kis közel-keleti ország mindig is a turizmus kedvelt területe volt, de a történelmi események sokszor váratlanul közbeszóltak. Így volt ez nem csak a főníciaiak idején, hanem a legutóbbi évtizedekben is, amikor polgárháború sújtotta az országot. Persze az idegenforgalom soha nem feledkezett meg Libanonról, csak arra vártak, hogy minél előbb eljöjjön annak az ideje, amikor újra ellátogathatnak a cédrusok földjére, ahol az emberiség történetének rengeteg emléke várja az érdeklődőket és természetesen a régészeket, tudományos kutatókat. 

Az élet többnyire az evés-ivás körül folyik. Van, aki megadja a módját, másoknak mindegy, mit és hogyan esznek. Az, ahogyan elkészül egy étel, annyi mindentől függ. Nemcsak attól, hogy mi van kéznél, hogy ki főzi, süti, de nagyban befolyásolja a fantázia gazdagsága, a körülmények, sőt a múltbéli, no meg az eljövendő események is. Enni pedig kell. Lehetőleg minden nap.

"A meghajlást gyakoroltuk, aztán körbeültünk, mint a bennszülöttek, aztán Mark szenszej magához szólított.
- Rúgj bele a micsodámba - mondta.
A lábát szétvetette és megismételte:
- Rúgj bele a micsodámba, amilyen erősen csak bírsz.
- Excusez-moi? - kérdeztem vissza.
Kezét a csípőjére tette, mély lélegzetet vett, és lehunyta a szemét, ebből rájöttem, hogy komolyan gondolja.
- Jesszum - mondtam, és közben magamban azt gondoltam: Azta!"

Az első nagyszabású és a magyar szókincs egészére kiterjedő etimológiai szótár mintegy 12000 szócikkben több mint 60000 szó történetéről és eredetéről nyújt tájékoztatást. Címszóanyaga felöleli a mai magyar irodalmi és köznyelv szókészletén kívül a régi nyelv és a nyelvjárások fontosabb szavait is. A szócikkek első része a címszó alakváltozatait és jelentéseit mutatja be, második része pedig a címszó eredetét tárgyalja, felvázolva az alaki és jelentéstani fejlődés menetét is. Különös figyelmet fordít a szótár a művelődés- és tárgytörténeti mozzanatokra; a nyelv és a társadalom, a nyelv és az élet kapcsolataira, minthogy ezek éppen a szókincsben tükröződnek a legjobban. A szócikkeket a felhasznált etimológiai irodalom bibliográfiai adatai zárják le.
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára nemcsak a nyelvész szakemberek számára nélkülözhetetlen, hanem mindazoknak, akiket érdekel szavaink eredete, nyelvünk múltja, a korszerű kézikönyv hiányában eddig nem tudtak megfelelően és gyorsan tájékozódni.

Ismerjük el, ritkán kezdődik így önéletrajz: "Ezt a könyvet halálom után írom." Márpedig e szavakkal indul Tomi Lapid visszaemlékezése, és nemcsak azért, mert kétségtelenül nem volt egy átlagos karakter, hanem azért is, mert halála után a fia, Jáir belebújt az apja lelki bőrébe, és megírta annak "önéletrajzát", hosszú és kanyargós életútját a budapesti gettótól a miniszteri bársonyszékig. Tomi Lapid (Izraelben így vált közismertté), eredeti nevén Lampel Tomi Újvidéken született 1931-ben, jómódú magyar zsidó család egyetlen gyermekeként. A háború viszontagságos éveit Budapesten vészelte át az édesanyjával együtt, majd kivándorolt Izraelbe, ahol mint újságíró, később mint befolyásos politikus működött. Fia, Jáir Lapid apja nyomdokán jár: újságíró, televíziós személyiség, politikus - és író. A Síron túli emlékeim nem csupán egy rendkívüli személyiség hiteles, keserédes arcképe és egy történelmi korszak tanulságos ábrázolása, hanem anekdotákkal teli, sziporkázóan szellemes, szórakoztató olvasmány.

Ennek a könyvnek eredetileg csak egyetlen olvasója volt: Joszif V. Sztálin. Miután ő áttanulmányozta e dossziét, az több mint ötven évre elsüllyedt az orosz archívumokban. Alig hatvan évvel a második világháború befejezése után az orosz archívumokból szenzációs dokumentum került elő: A Hitler-dosszié, ami Otto Günsche és Heinz Linge személyes visszaemlékezéseit tartalmazza, melyeket 1948-49-ben szovjet fogságban, az NKVD felügyelete alatt vetettek papírra. A két férfi SS-tisztként hosszú éveket töltött Hitler közvetlen környezetében, nap mint nap tanúi voltak a történéseknek. Tömény, eseményekben gazdag leírásaik nem csupán Hitler politikájával és hadvezetésével kapcsolatban tartalmaznak számos, eddig ismeretlen részletet, de a Führer környezetének mindennapjait is kendőzetlen hitelességgel ábrázolják. A kötetet a közreadók bőséges, eredeti képanyaggal egészítették ki, a térképeken jól nyomon követhetők a keleti és a nyugati hadszíntér történései. Kétség nem fér hozzá, hogy A Hitler-dosszié egyike a Harmadik Birodalomra vonatkozó, legimpozánsabb történeti forrásmunkáknak.

"A Washingtonból kisereglett nézők közben kiterítették plédjeiket a Manassasra néző lankák zöld gyepére, előszedték a piknikes kosarakba csomagolt finomságokat, és vidám éljenzéssel, jóízűen falatozva figyelték harcba induló fiaikat, fivéreiket, apjukat.
Az 1. Philadelphiai Tengerészgyalogos-szakaszt vezető Merriman hadnagy megcsókolta feleségét és lányait, s büszkén továbbvonult, hogy csatlakozzon a sebtében szervezett tengerészgyalogos-zászlóaljhoz, melynek legtöbb tagja a háromhetes kiképzésnél többel nemigen dicsekedhetett.
A lelkesedés azonban határtalan volt, az emberek olyan serényen igyekeztek a csatába, hogy Kunkle alig bírta tartani az ütemet a dobjával. A Jerome House magaslaton, a Bull Run partján telepedtek le. A terv úgy szólt, hogy átkelnek a folyón, elfoglalják a kőhidat, és biztosítják a tüzérség átkelését. A hegyoldalról, mintha az egész helyszín egyetlen hatalmas sportpálya lett volna, a nézők éljenzését lehetett hallani.
- Hurrá! Hurrá! - visszhangzották a hegyoldalak. Az északiak optimizmusa nem ismert határokat." 

Maugham hatásának egyik titka, hogy figuráinak jellemét ellentétekre építi. Saunders doktor cinikus és rezignált ember, lénye mégis tele van részvéttel. Fred Blake gyanús alaknak, legfeljebb üres szépfiúnak látszik, holott szenvedélyesen vágyik a jóra. Louise-ban a varázsos női báj hűvös, tetterős okossággal párosul, az anyáskodó jóság már-már félelmes szenvtelenséggel. Ezek a kontrasztok teszik a regényt lebilincselő olvasmánnyá: az olvasó végig sejti a lehetséges végkifejletet, de sejtései - éppen a szereplők ellentmondásos karaktere következtében - mindvégig meg is maradnak bizonytalan előérzetnek. Ami végül bekövetkezik a feltételezhetőből, úgy hat, mint a megsejtett végzet.