Termékek szűrése

Az anekdota egyes nevezetesebb személyekhez fűződő, valós, vagy költött, többnyire humoros, de mindig jellemző, olykor érzelmes hangulatú rövid történet. Az anekdota szó eredeti görög jelentése: „kiadatlan", tehát nyilvánosságra nem került, szájról-szájra terjedő elbeszélés. Mint a népmese, népdal, anekdota is bővül, színesedik minden elmondással, mert az elbeszélő beleszövi saját élményvilágát. Ezért szeretik hallgatni, mondani az anekdotát.
Az anekdota ritkán kerül feljegyzésre, de leírva is megtartja színességét, hatóerejét, hiszen ismert személyről szól - bizalmasan. Nem pletyka, hanem titkos eseményekről szól, hanem az átlagtól eltérő emberek nagyszerűségéről, emberi gyengeségéről, kedvességéről, esetlenségéről - egyszóval emberről, ugyanolyanról, ml vagyunk. Ha valaki szereti hallgatni és mondani az anekdotát, az nem pletykaéhes, nem „intimpista" - hanem szereti és becsüli az embereket. Történeteket-anekdotákat gyűjtöttem össze orvosprofesszorokról és ezúton nyújtom át őket. Zoltán János

Gondolta volna, kedves Olvasó, hogy aki régen Zsákbamacskát vett, az valójában malacot szeretett volna vásárolni? Tudja, hogy míg nyelvünkben a szelíd, galamblelkű ember a légynek se tud ártani, az angolban ugyanezt úgy fejezik ki, hogy az illető nem tudná egy libának se mondani, hogy "búh"? Érdekli, miért nevezik az angolok fehér elefántnak a haszontalant, de drága ajándékot, vagy milyen anekdota fűződik a nyúlszáj kifejezéshez? Mindezekre választ kaphat ebből a rendkívül olvasmányos és szórakoztató könyvből, mely különböző népek állatneveket tartalmazó szóláskincsét hasonlítja össze, bemutatva a kifejezések művelődéstörténeti hátterét is.

In ancient times older women were the keepers of primal mysteries and were revered for their special wisdom: today there is a feeling that our culture is reawakening to the power of our elders. Joyce Tenneson presents 80 portraits of women aged 65 to 100, who comment on their experiences of ageing.

A szerző aki Toulose-ban született, tehát szívében és szellemében is igazi mediterrán lény, újságíró, különböző magazinoknak dolgozik. Ki ne lenne kiváncsi arra hogyan él kedvenc zeneszerzője, írója, festője? Mint ahogy az is izgalmas kérdés, honnan kapta azt a tehetséget, amellyel meghódított minket, a közönségét. A Művésztársaságban sorozat első tagja Toulouse - Lautrecről szól, az ő örömeibe enged bepillantást, aki nem csupán az ecsetet, de a főzőkanalat is művészi érzékkel forgatta. Közel százhatvan étel- és italrecept tanúskodik Lautrec ízléséről, idézi fel az ősi birtok területéről az autentikus francia konyha ízeit.

A kerítőnő tanítása a kora középkori szanszkrit irodalom egyik gyöngyszeme. Nem más, mint érdekfeszítő történetek fűzések, amelyeket Vikarálá, a híres, öreg kerítőnő mesél el Málatí, azaz Jázminvirág, a fiatal, szépséges, de tapasztalatlan kurtizán okulására. Az elbeszélések hősei kurtizánok, " áldozataik" és a körülöttük lebzselő ingyenélők. Elvétve halálukig hűséges utcalányokról is olvashatunk. A helyenként sikamlós témát a költő, Dámódaragupta, aki egyébként nagy műveltségű és tiszteletben álló miniszter volt, könnyed humorral, nagyfokú eleganciával, mindenféle moralizálás vagy finnyáskodás nélkül képes előadni úgy, hogy az olvasó maga sem érezhet megvetést a kurtizánokkal szemben, és nem sajnálkozik a pórul járt férfiakon. Dámódaragupta remekbe szabott munkája az emberi hamisság szórakoztató komédiája, nem minden pedagógiai cél nélkül.

Jóllehet a "szocreál" fogalmának tisztázása évtizedek óta viták tárgya, napjainkban is több meghatározása él párhuzamosan. A kötet két művészettörténész szerzője az 1948-as fordulattól az 1950-es évek végéig tartó periódusra, ezen belül a Rákosi korszakra összpontosít. Ebben az időszakban érvényesülnek a magyarországi művészetben az "új korszak" jellegzetességei: a politika legfelsőbb szintjein megfogalmazott és általános érvényűvé tett stiláris, tematikai irányelvek, amelyeket folyamatosan számon kértek a művészektől, valamint a személyi kultusz, a munkás osztály forradalmi harcainak előtérbe helyezése, a politikai és párt propaganda dominanciája, és mindenek előtt a szovjet példák kritikátlan követése. Az építészetben a klasszicizmus volt a hivatalos körök által ajánlott "mintakészlet", ezért az építészeket a modernista jegyek továbbélése miatt érte bírálat. Ugyanekkor a festők és szobrászok heroikus küzdelmet vívtak, hogy megleljék a programoknak megfelelő kifejezési formát. Ám összességében a művészet szocreál "kísérlete", a doktriner elvek kiforratlansága ellenére, vagy éppen azért, nemegyszer valódi képzőművészeti értékeket is felvillantott.

Rostoványi Zsolt professzor, Közel-Kelet szakértő új könyvében a palesztin-izraeli kapcsolatok történetét és jelenét vizsgálja. Az elemzést a bibliai időkbe visszanyúlva, "Ábrahám fiai"-nál kezdi, részletesen bemutatva a "Szentföldet", Palesztinát, a zsidó honfoglalástól az iszlám hódítás koráig. Szót ejt az iszlám és a zsidók kapcsolatáról, a judoizmus és az iszlám mitikus színhelyéről. A következőkben a diaszpórával, a zsidóság szétszóródásával foglalkozik, felvetve a kérdést: létezik-e zsidó civilizáció? Ezután - Theodor Herzl és a korai teoretikusok munkássága nyomán - a cionizmus problémájára tér át, eljutva a 20. század első feléig, Palesztina brit megszállásáig. Nyomon követhetjük, miként alakult meg Izrael állam, és ezzel együtt hogyan bontakozott ki a palesztin nemzeti mozgalom. Kitér az arab-izraeli háborúkra, a hatvanas évek különféle békeszerződéseire, béketerveire. A szemben álló felek részletes jellemzésénél kényes témák is szóba kerülnek: így a szélsőséges zsidó radikalizmus vagy a palesztin mozgalom megosztottsága. Mindezeket a jelenségeket a szerző szervesen beilleszti a nemzetközi folyamatokba, jellemezve a nagyhatalmaknak a közelkeleti folyamatokban játszott szerepét, az USA-nak a térségben folytatott politikáját vagy az Európai Unió és a Közel-Kelet viszonyát. Vizsgálódásában eljut egészen napjainkig, feltéve a kérdést: hogyan tovább, van-e megoldás a palesztin-izraeli (és egyáltalán a közel-keleti) válság rendezésére? Az elemzés egész sor problémát vet fel: Jeruzsálem státusát, a menekültkérdést, a zsidó telepek helyzetét, a gazdaság állapotát stb. Vajon eljön-e valaha az az idő amikor a közel-keleti válságról már múlt időben beszélhetünk? Könyvének záró részében ennek megválaszoIására tesz kísérletet a szerző. Munkájában számos dokumentumot közöl, hatalmas szakirodalommal dolgozva fel a témát. A kötetet több térkép teszi szemléletessé.

A RÉGIEK előtt a tengerek csak sivatagok voltak, amelyek felett üvöltő viharok száguldanak, vágtatnak. Csak a mitológia népesítette be ezt az örökké mozgó, folyton vonagló, majd leapadó, majd emelkedő óriási víztömeget hitregék csodálatos alakjaival. Ez volt a hazája a háromszigonyú Poseidonnak, itt élte víg életét a szakállas Neptunus enyelgő nimpháival. Derült, csendes időben itt játszadoztak a pajkos szirének. Enyelegve követték a hajókat, hogy csábító dalaikkal tengerbe szédítsék a hajósokat. Amíg az emberek barátságosan, szeretettel jártak-keltek a végtelen vizeken, béke uralkodott. Egyszer csak azonban megváltozott minden. A békés tengereket harci zaj verte fel. Véres csaták, nehéz küzdelmek lángja lobogott fel itt is, ott is. A gyűlölködő, harcoló emberek megjelenése mélységbe kergette a hitregék isteneit. Szabad kalandozások korlátlan színtere lett a tenger, de egyúttal a szabad boldogulás korlátlan színhelye is. Szárazföldön is éltek mindenkor könnyűvérü, szabadság után vágyó kalandos természetű emberek, de ezek elé az országhatárok, városok és várak sok-sok akadályt gördítettek. Mennyivel szabadabb teret nyitott számukra a végnélkülinek látszó, hegyekkel, folyókkal föl nem darabolt tenger!...

Az Ermitázs 220 éves történetéből egy igen jelentős időszakot ragad meg ez a könyv: a második világháború éveit, amikor is Hitler meg akarta semmisíteni ezt a kivételes gyűjteményt. A könyv a múzeumot védelmezők hősiességének állít emléket. Az album 388 színes és fekete-fehér fotón és reprodukción mutatja be az Ermitázs különböző kiállításainak sokszínűségét.