Termékek szűrése
Galgóczi Erzsébet - A törvény szövedéke
Hogy az ember ma él-e, vagy száz évvel ezelőtt, itt él-e, vagy Afrikában, városon él-e, vagy falun, az meghatározza konfliktusai jellegét, erkölcsi értékrendszerét, választási lehetőségeit és irányát - de az ember belső szuverenitását, választási szabadságát nem determinálja. Csak adott történelmi, társadalmi és földrajzi keretek közé szorítja. Az ember számára a legszűkösebb keretek között is legalább két választási lehetőség van: vagy elfogadja az adott helyzetet, amiben él, vagy föllázad ellene. Írásaimban soha nem a parasztot kívántam ábrázolni, hanem az embert, aki történetesen falun él. És méghozzá ez a "falu" sem korlátozható többé a falura, hiszen már régen nem zárt világ, elszigetelt település, ezer hajszálér fűzi az ország, sőt a világ gazdasági és szellemi vérkeringéséhez. Az én "falum" végeredményben az egész Magyarország.
Örkény István - Lágerek népe
Csalnom nem lehetett. Több százezer ügyész fürkészi szómat. Iparkodtam mindvégig az igazat írni: az élő emberek valódi nevükön szerepelnek, egy-két kivétellel, mikor "álnevet" adtam, kíméletből vagy kénytelenségből. De ha mindig a valóságról szólottam is, a valóság rendjét már én csoportosítottam; s ezért, ha az igazság szenvedett általa, a felelős én vagyok, s nem a valóság, nem az élet."
Lenkovics Barnabás - Magyar polgári jog - A dologi jog vázlata
a szerző
Mendula - Pisztáciakrém
Ha te is pisztácia rajongó vagy, ez a termék neked készült, ez maga a pisztáciamennyország! 100% enyhén pirított pisztácia, semmi felesleges adalékanyag, keserűmandula aroma, pálmaolaj, színezék és társai. Ha nem eszed meg azonnal magában, készíthetsz belőle házi fagyit, pisztáciás macaront, kekszet, isssteni tortakrémet, pudingot, süteményt, bármit!
Összetevők: pisztácia
Bajcsy-Zsilinszky Endre - Mátyás király (Nemzet és Emlékezet sorozat)
Bajcsy-Zsilinszky Endre egyetlen történelmi tárgyú - és egyúttal szinte szépirodalmi igényű - műve 1939-ben jelent meg először, a Hunyadi Mátyás ötszázadik születésnapját ünneplő eseménysorozathoz kapcsolódóan.
"Engem e munkám megírására két izgalmas történetpolitikai kérdés ösztökélt - írja Bajcsy-Zsilinszky. - Az egyik: mi volt, mit jelentett Mátyás birodalma alig egy emberöltővel Mohács előtt s szinte fél évezreddel Szent István után, hogyan illeszkedett bele, beleilleszkedett-e egyáltalán az árpádi nagy államalkotás és birodalomépítés széles szemhatárába... A másik: ennek az átlagos és egyre általánosabbá váló történetírói szemléletnek, mely valahogy párhuzamosan halad az egészségtelenül és veszedelmesen erősbödő mindenféle idegentisztelettel a mai Magyarországon, élesen ellentmond Mátyás király és a mátyási birodalom kérdésében elsősorban régebbi történetírásunk, de a II. Zrínyi Miklós csodálatos géniusza is, mindenekfölött pedig a magyar nép ösztöne, lángeszű emlékezése, ítélete és halhatatlan szeretete - melyiknek van hát igaza?"
Bächer Iván - Teknős Miklós - Megyek Budára (Dedikált példány)
Újlipótváros jelene és históriája is csak - bocsánat a lopott hasonlatért - egy ilyen feneketlen kút, amelyből az idők végeztéig lehet meregetni a történeteket. Harmincezernyi ember, több ezer ház, üzlet, intézmény, neves és névtelen hely, látható és láthatatlan nevezetesség. Egy-egy nagyobb házmonstrumában nagyközségnyi ember él, akiknek mind-mind egyenkénti élete is kész regény.
Bolond, aki teljességre tör, és én nem vagyok bolond, vagy ha mégis, hát másként. Dehogyis lehet itt mindent megírni, meg se próbálom; szemezgetek csupán, csak arról referálok, ami elém bukkan, amibe belebotlok, vagy amit az orrom alá dugnak barátaim, akikből - hál istennek - bőségesen el vagyok látva itt.
Felírom az elém kerülő dolgokat csak, mint felírónő ősöm, nagyanyám testvére, Lonci néni, a Britannia söntésének koronázatlan királynője, felírom mindazt, ami elém kerül. Ami ma nem jött elő, benn maradt a hűtőben, konyhában, azt ma nem regisztrálom. Majd legközelebb.
(Bächer Iván)
Krúdy Gyula - A cirkuszkirály
Jorge Timossi - A történet első lapja - Allende elnök ütközete (Tények és Tanúk sorozat)
Viszló Levente - A természetkímélő gyepgazdálkodás
Részlet a könyvből:
Az emberiség története során a gyepterületekkel szemben az elsődleges társadalmi igény az élelmiszer-termelés szolgálata volt. Ennek során az élelmiszereket (hús és tej), a nem élelmiszernek minősülő mezőgazdasági alapanyagokat (bőr, gyapjú, más állati szőr, csont, szaru), a gyógyhatású növényeket, a legeltetés során keletkezett tüzelőanyagot (árvagané), valamint a legelő állatok igavonó erejét sorolták a gyep termékei közé. Az utóbbi időben azonban mindezek mellett olyan új szempontok is előtérbe kerültek, mint az élelmiszer-biztonság, a minőség, és a gyepekben rejlő ökológiai és genetikai potenciál megőrzése. A gyepek nem anyagi jellegű termékeinek, ökológiai szolgáltatásainak fontossága azt követően értékelődött fel, hogy a fenntarthatóság vált a természeti erőforrások hasznosításának fő alapelvévé.
Csizmár Sarolta - Műemlékek a Kárpátok és a Tisza ölelésében (ukrán nyelvű)
Talán ez is lehetne a Norvég és EGT Finanszírozási Mechanizmus, valamint a Magyar Köztársaság támogatásával létrejött könyv címe, hiszen egymáshoz térben közel, de a határátkelés nehézségei miatt mégis távol élőket buzdítja a közös történelmi örökség megismerésére.
A történelem kovácsolta eggyé Szabolcsból, Szatmárból, Beregből, Máramaros, Ung és Ugocsa vármegyékből a jelenleg Kárpátalja és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeként nyilvántartott terület, mely közös gyökerekben gazdag műemlékállományt tudhat magáénak. Kiadványunkban nem pusztán várakat, kastélyokat, templomokat mutatnak be a programban résztvevő szakértők és fényképészek, hanem elindítottak bennem is és remélem a kedves Olvasóban is egy vágyakozást, mely kettős. Egyrészt szeretnénk ott lenni a történelmet idéző helyszíneken, hiszen nemhogy gyermekeink, hanem még mi is vajmi keveset tudunk közös múltunkról, másrészt szeretnénk, ha a leromlott állapotban lévő műemlékek felújításához közösen tudnánk szakembereket és forrásokat találni, mely új fejezetet nyithat a két terület kapcsolatában.
Külön örömmel tölt el a csodálatos fényképek és leírások mellett a túravonal javaslatok ill. adattár rész, mely fogódzót jelent a terület bátortalanul megközelítő turistáknak. Ezek segítségével teljesülhet régi közös álmunk, hogy a térségbe látogatók, nem csupán egy-két napig,hanem akár egy hétig is hasznosan tölthessék szabadidejüket megismerve az épített örökség mellett az itt élők különleges vendégszeretetét.
